~Életjel (3)

„Megremeg a föld, előtörnek a vágyak,
Szárnyak nélkül is messzire szállnak.”

/ Children of Distance – Életjel /

Még mindig olyan, mintha álmodnék. Tudom, hogy volt olyan, hogy Ő és én... Tudom, hogy léteztünk, hogy már vége. Mindennap újraálmodom mindazt, amit vele éltem át, mindennap újra írom a történetünket, hogy emlékezzek minden egyes pillanatra, amit vele éltem meg. Hiányzik, nem is lehet szavakba önteni, hogy mennyire, de tudom, hogy neki ez fontosabb, mint Én. Megértem, és nem bánom, hogy így döntött. Talán meg fáj legbelül, de megértem. Egyszer úgyis mindennek vége kell, hogy legyen, és a mi történetünknek most lett vége. Pontot tettünk az i-re, és úgy váltunk el, mint a barátok. Hogy szeretem? Az nem kifejezés. Tudom, hogy nekem Ő jelenti a boldogságot, de így kellett dönteni, az iskolát kellett választania, teljes mértékben megértem, hisz a jövője sokkal fontosabb, mint én.

Még mindig róla álmodok éjjelente, csakis miatta tudok túllépni, csak miatta tudom ezt úgy kezelni, mint egy álmot.

Úgy kezelem a kapcsolatunkat, mint egy álmot, melyre minden reggel emlékszek, mely olyan, mint egy tündérmese. Egy apró kis dolog, ami mosolyt csal az arcomra, ami néha napján könnyekkel lepi el szemeimet. De... De mosolyogva gondolom végig mind azt, ami történt, és mindig ugyan ott lyukadok ki... Jó döntés volt! Lehet, hogy én a helyében máshogy döntöttem volna, de az én vagyok. Ahhoz, hogy neki minden sikerüljön, hogy elérje céljait, ezt kellett tennie, megértem. Mégis vágyódok utána, és várok rá, mert tudom, hogy egy nap újra láthatom.

Most viszont... Úgy kell élnem, mint régen, mielőtt találkoztunk. Számtalan lapra írtam már le érzéseimet, és számtalanszor tűnődtem már el azon, hogy hogyan és milyen formában tudnék neki egy-két üzenetet küldeni, mint barát a barátnak.

Meg nem történt álomnak kell tekintenünk azokra a percekre melyek mind a kettőnket boldogsággal töltenek el.

Várok rá. Senkire sem vártam eddig, de érte megéri. Százszor fogalmaztam már át minden egyes levelet, mégsem tudom neki visszaírni. Hiába próbálja velem felvenni a kapcsolatot, én csak makacsul visszautasítom, pedig tényleg túlléptem rajta. Nem vagyok szomorú, nem gondolkozok semmi rossz dolgon. Tudja, hogy szeretem, tudja, hogy mit jelent nekem, és tisztában van mindennel. Nem kínoz semmivel, hisz többször megmondta már nekem, hogy ha visszajön, újra kezdünk mindent. Nem lesznek hazugságok, csak őszinte szavak, szavak melyekre néha nem lesz szükség. Újra fogni fogja kezemet, és úgy fog ölelni, mintha az lenne az utolsó ölelés. Szeretjük egymást, és a távolság nem szabhat határt érzelmeinknek. Nincs semmi, ami el tudná szakítani azt a bizonyos piros fonalat, ami összeköt minket.

Szeretem... Ő is szeret... Ezzel tisztában vagyunk mind a ketten.

Erőt vettem magamon... Ugyan úgy beszélgetünk, mint régen, majdnem minden a helyén van. Hamarosan újra láthatom, újra érezhetem csókjait, melyek a Mennybe repítenek. Hiába van távol, hiába van köztünk több ezer kilométer, szeretem... És a szeretetnél nincs is erősebb. Nem kellenek szárnyak az érzelmeknek ahhoz, hogy eljussanak hozzá. Tisztában van mindennel, én pedig rájöttem arra, hogy Ő az Életjel... Ő az, akitől szívem újraéled ott legbelül.