I hate you, or not. /Daeryong/

A mai nap folyamán már legalább százszor vesztem össze legjobb barátom iker testvérével. Mindennapos veszekedések zajlottak ma is, így már senki sem lepődött meg azon, hogy Daeryong-gal együtt kiabálunk. Igazság szerint egyikünk sem tudta, hogy mi a baja a másikkal. Egyszerűen csak utáltuk egymást. Illetve nem. Ugyanis már nagyon hosszú ideje vágyom Daeryong közelségére, arra, hogy megérintsen, hogy velem legyen, de emellett annyira fel tudott húzni, hogy néha a saját kezemmel akartam megfojtani. Egyszerre tudtam szeretni és utálni, ami mindig teljesen összezavarta elmémet.

A folyosón végigsétálva bevágtam magam mögött ajtómat majd ledobtam magam az ágyra. Plüss mackómat kezdtem el csapkodni miközben a maci helyébe Daeryong-ot képzeltem. 

- Miért vagy mindig ilyen bunkó? - kérdeztem az élettelen játéktól amit végül elhajítottam a sarokba. Fejemet ledöntöttem az egyik párnára és csak bámultam a bordóra festett falat, amin rengetek kép volt. Általában a lányok falának nagy részét poszterek borítják, nekem viszont az emlékek. Rengeteg képen ott volt Daeryong is, és bármennyire is szerettem volna mindegyikről eltüntetni, a szívem egy része nem engedte. Nem tudtam elengedni. A szerelem és az utálat harcolt szívemben és mikor a legjobban lett volna szükségem az utálatra, a szerelem győzött. Ellenségemmé vált minden érzelem és nem tudtam mit kezdeni összezavarodott elmémmel. Feltornáztam magam az ágyról majd az íróasztalomhoz léptem, amiből 3 nagy borítékot vettem ki. A borítékok tartalmát a földre borítottam majd ledőltem a kép kupac mellé és nézegetni kezdtem őket. Mindenféle fénykép került a kezembe. Régi, új, még olyanok is, amik csak azért készültek, mert egy időben hobbim volt a fotózás. Még most is szívesen fényképezgetek, de már nem olyan szinten, mint pár évvel ezelőtt. Kezeimbe vettem egy olyan képet, amit mindig is szerettem volna kirakni a falra, de sose mertem. Daeryong-gal vagyunk rajta. 

Szeptember volt. A Nap sütött, de a levegő nem volt valami kellemes. Már kabátban és sálban járt egész Dél-Korea, de ennek ellenére a mosolyt nem lehetett letörölni egyikünk arcáról sem. Önfeledten nevetgéltünk Daeryong-gal, míg Soryong-ra vártunk. Legjobb barátom iskolában volt még, így a délutánom nagy részét iker testvérével töltöttem. Egy parkban élveztük egymás társaságát. Egy padon ülve figyeltük a megsárgulni készülő leveleket, a lassan kopaszodó fákat, melyek ősszel meghalni készülnek, tavasszal pedig újraélednek a természet megannyi csodájával együtt. Figyeltük az eget, amin rengeteg felhő terült el és úszott a kék égbolton, mintha csak emberek lennének, akik egymással versenyeznek a vízben. Daeryong hirtelen kikapta kezemből fényképező gépem és elém állt. Felemelte a gépet majd egyenesen felém fordította. Elmosolyodtam és kezem mögé rejtettem arcom.

- ____-yah/ah! - szólt rám határozottan mire ránéztem Ő pedig kihasználva az alkalmat, kattintott egyet a fényképezővel ami aztán ki is adta a képet. - Ha nem bánod, ezt megtartom! - csúsztatta zsebébe miközben leült mellém. A gépet elénk helyezte, arcát felém fordította, majd egy puszi kíséretében megnyomta a nagy szürke gombot és egy újabb kép csúszott ki a fényképező gépemből. - Most pedig te jössz!

- Én? - kérdeztem vissza, mire bólintott. Lehunytam szemeimet majd egy apró puszit nyomtam puha bőrére, míg ő újra megnyomta a fényképező gépem tetején elhelyezkedő hatalmas gombot. A gépet lerakta ölébe majd kezeit arcomra simítva kezdte el cirógatni. Szívem ezerszer gyorsabban vert, szinte torkomban dobogott. Észre se vettem, hogy Daeryong időközben ajkait enyémekre tapasztotta. Szemeimet lehunyva adtam át magam teljesen a pillanatnak és csókoltam vissza. Elhúzódtunk egymástól. Pirulva tekintettem ide-oda, nem mertem Daeryong-ra nézni. Kezembe csúsztatta az egyik fényképet, majd köszönés nélkül otthagyott a parkban megannyi kérdéssel.

Becsúsztattam naplómba a képet majd a szétdobált képeket gondosan visszahelyeztem a borítékokba, azokat pedig a fiókba. Ajtómon kopogtatva tört be a szobába Daeryong. Hevessége hirtelen eltűnt, amikor meglátta a naplómból kikandikáló fényképet. Zavartan rejtettem hátam mögé az apró könyvet és kezdtem alaposan vizsgálni a padlót.

- Mi a franc bajod van velem? - kérdezte halkan. Fejemet felemeltem, tekintetünk találkozott. 

- Képes voltál magadba bolondítani, megcsókolni, majd egy szó nélkül eltűnni. Ezernyi dolgot kellett volna akkor megbeszélnünk, de te csak elmenekültél! Játszadoztál az érzéseimmel és nekem ezt tűrnöm kellett! Akkor, ott a parkban döntöttem el, hogy halálosan utálni foglak és egy percre sem gyengülök el! Nem akartalak látni, nem akartam hallani rólad semmit. Ki akartalak törölni az életemből, de egyszerűen nem ment. Soryong-ra néztem és te jutottál eszembe, bármilyen képet akartam megnézni valamilyen emlék rólad mindben ott lakozott. Felemésztett a gyötrődés és az utálat. - mondanivalóm végére már kiabáltam vele. Könnyeimet visszatartva haraptam alsó ajkamba. Daeryong közelebb lépett hozz-ám, csak 5 centi választotta el arcunkat egymástól.

- Te voltál az, aki képes volt engem is és Soryong-ot is teljesen elvarázsolni! Megcsókoltalak, mert nem bírtam már tovább a tétlenséget, eltűntem, mert nem bírtam Soryong szemébe nézni. Nem bírtam úgy ránézni, hogy ne tört volna rám a bűntudat, amiért megcsókoltam azt a lányt, akiért a testvérem gyermekkora óta odavan! De ha annyira utálsz tépd csak szét ezeket! - kezemből kikapta naplómat, a képet kiszedte belőle majd elhajította a könyvet. Zsebéből előhúzta a fénykép párját aztán a kezembe nyomta őket. - Tépd szét őket és hajíts el magadtól! De tudd meg, hogy azóta is töretlenül szeretlek...

Egyetlen egy szó sem jött ki a számon, csak néztem a képeket. Végül Daeryong arcomat két keze közé fogva csókolt meg. Az agyam üzenete szerint cselekedtem: Daeryong mellkasát ütöttem, hogy eresszen el, de végül a szerelem, melyet iránta éreztem, átvette az irányítást és szívemre hallgatva csókoltam vissza. 

널 생각해 /Woohyun/

A hó apró pelyhekben hullott, ezzel mindent ellepve. Gyönyörű látványt nyújtott a főváros egy ilyen estén. A Hold még a szokásosnál is világosabban fénylett az égen a csillagokkal együtt. Az égbolt tökéletesen tiszta volt, szinte mindent lehetett látni. A város utcái karácsonyi díszekkel volt kirakva, minden kirakatban, kávézóban, étteremben volt egy apró, vagy épp nagyobb karácsonyfa, amire vagy a vendégek rakhatták fel a díszeket, vagy az ott dolgozó emberek díszítették őket. Mindenhol boldog családok nézegették, hogy milyen kis aprósággal lephetnék meg egymást karácsonykor. Szerelmes párok sétáltak egymás kezét fogva és egymást melegítve. Barátnők nevetgéltek egy-egy boltból kilépve kezükben rengeteg szatyorra amiben biztosan ott rejtőzött a másik ajándéka. Ahogy végignéztem az emberektől nyüzsgő város utcáin elmosolyodtam és csak arra tudtam gondolni, hogy pár nap múlva minden család meghitten ül a karácsonyfa körül és élvezik egymás társaságát. A szüleimre gondoltam. Arra, hogy milyen jó lesz majd anyu főztjét enni, apu híres forrócsokiját kortyolgatni az ablakpárkányban ülve miközben húgom által válogatott zenéket hallgatja az egész család. Vártam, hogy végre lássam nagyit és hallgassam a történeteit. Aztán Woohyun-ra gondoltam, hogy Ő is haza fog utazni a szüleihez és bár távol leszünk egymástól az év legszebb ünnepénű, de érezni fogjuk egymás mérhetetlen szerelmét a másik fél iránt. 

Behunytam szemeimet és fejemet felemelve élveztem, ahogy a hópelyhek kipirult arcommal érintkezve elolvadnak. Végül kinyitottam pilláimat és újra elindultam célom felé, ami jelen esetben a lakásom volt, ahol Woohyun-nal tengettem minden napjaimat - már amikor Ő nem volt a dorm-ban, vagy épp más országban, városban. Boldogan lépkedtem a hóban és néztem, ahogy a fehér lepel csizmám orrán pihen. Az ismerős házak, üzletek mellett elhaladva egy parkon vágtam át. A tó be volt fagyva és a telihold fényében tündöklő jégtakaró közepén egyetlen egy pár korcsolyázott csak. Leültem a legközelebbi padra és csak figyeltem Őket, ahogy egy emberként mozognak, ahogy nevetnek. Lopva egymásra pillantanak minden egyes mozdulatnál és néha-néha elcsattan egy apró csók vagy puszi. Elmém újra megtelt barátommal és első találkozásunkra emlékeztem vissza. 

Egyedül sétáltam az utcán kezemben szorongatva frissen szerzett forró kávémat. Két kezemben szorongattam ügyelve arra, hogy a kesztyűbe bújtatott, apró kezemből ki ne csússzon a papírpohár. Óvatosan csoszogtam a járdán, hisz a kemény jég teljesen beborította azt ezzel iszonyatosan csúszóssá téve a betont. Miután kávémat megittam és megigazítottam fejemen lévő rózsaszín sapkámat, gyorsabbra vettem a tempót. Nem figyeltem rendesen így megcsúsztam és egyenesen Woohyun karjaiba zuhantam. Riadtan nézett szemeimbe én pedig úgy kapaszkodtam mindkét vállába, mintha védelmező kezei lennének az egyetlen hely, mely biztonságot nyújt számomra. Csak pislogtunk egymásra végül Ő megmozdult és felemelve engem hajolt közelebb hozzám.

- Jól vagy? - olyan közel volt hozzám, hogy lehelete szinte felmelegítette arcomat. Hangja egyből szívemig hatolt és ha eddig nem szerettem bele, akkor most biztosan. 

- I-igen... - szívem nagyokat dobbant és ezt az egy szót is nehézkesen tudtam kinyögni.

- Biztos? Olyan sápadnak tűnsz! - miközben közelebb hajolt hozzám megvizsgálta arcomat én pedig csak tekintetét tudtam követni. Végül elengedte derekam és kiegyenesedett. Szorosan mellettem lépkedett zsebre tett kézzel míg én paradicsom piros fejjel kapkodtam ide-oda a tekintetem. Mikor oldalra fordítottam tekintetem egy hatalmas nagy tavat, amin rengeteg ember nevetgélve jégkorcsolyázott. Woohyun is észrevette ezért felém fordulva kezdte el pásztázni hol arcomat, hol pedig a jeget. 

- Menjünk. - jelentette ki és magával húzott a nevetgélő tömegbe, hogy együtt korcsolyázzunk...

Felálltam a padról és kabátomra csúsztattam kezem. Mosolyogva hagytam magam mögött a parkot és lépkedtem Seoul legforgalmasabb utcáján. Édes illatok lepték el a környéket. Péksütemények, forró italok. Mindig is imádtam ilyenkor a fővárost. Ilyenkor sosem a gyárak szennyezett levegőjét szívtuk, nem az eső lepte el az utcát, hanem a hó, nem a kocsiktól és az emberek szitkozódásától volt zajos az utca, hanem a kacagástól. Karácsony alkalmával a város levetette utálatos külsejét és megmutatta szívét, mely tele volt szeretettel és boldogsággal. A havat lerugdostam csizmámról és úgy léptem be Woohyun kedvenc kávézójába. A pultnál megálltam és vártam, hogy a jól ismert, barátnőmnek mondható lány elém lépjen.
- Dongsaeng, a szokásos? - szegezte nekem a kérdést miközben nagy szemeivel rám pillantott. Gyönyörű lány volt hosszú, bordóra festett hajjal és fekete szemekkel. Szemüveges volt, de mindig kontaktlencsét tett be így szeme kissé zöldre színeződött. Bólintottam, mire eltűnt, hogy munkatársának leadja a cetlit, amire a rendelés volt kicsit csúnyán odafirkálva. Beszélgetni kezdtünk és mint mindig, most is Woohyun és HaeRin barátja volt a téma. Szerettük kibeszélni a fiúk furcsa, aranyos vagy éppen idétlen szokásait. Kezemben a két, frissen zsákmányolt fahéjas cappuccino-val siettem át a zebrán, hogy az ismerős apró üzletek mellett elhaladva a hatalmas emeletes házhoz érjek. Bepötyögtem a kapukódot és amint meghallottam a kattogás már ki is tártam a kemény, két üveges fehér ajtót. A lift belsejébe lépve megnyomtam az egyik nagy gombot, aminek a közepén egy nagy, szépen vésett ötös díszelgett. A liftben előkotortam zsebemből a lakáskulcsot majd a kezemben szorongatott cappucino-kat ellenőriztem le, hogy mennyire hűltek ki. Boldogan konstatáltam, hogy még tökéletesen melegek. Kilépve a szűk felvonóból sétáltam a folyosó végébe, ahol aztán egy nagy, fehér ajtó előtt megálltam. A névtáblán Woohyun neve és az enyém állt. A kulcsot a zárba csúsztattam majd elfordítottam. Beléptem rajta és csizmámat egyből ledobtam magamról. Mamuszomba rejtettem lábam és a cappucino-kat leraktam az apró szekrényre. Levettem magamról havas ruhadarabjaimat majd becsoszogtam a nappaliba az italokkal. Woohyun pont akkor lépett ki a szobából. Egy apró csók kíséretében kivette a kezemből az egyik fahéjas cappucino-t majd leült a tv elé. Szorosan Woohyun-hoz bújva kortyolgattam kellemesen meleg italomat. Hallgattam szívverését mely gyors, mégis nyugodt volt. Hallgattam egyenletes levegővételét és csak feküdtem karjaiban.

Az ablakpárkányon ülve szorongattam forrócsokimat miközben néztem, ahogy a hó apró pelyhekben hullik az égből. Este volt már, eléggé késő. Anyu a tányérokat mosogatta míg apu a kandalló előtt ült és arról beszélt a húgomnak, hogy majd ha férjhez megyek és gyerekem lesz, ugyan úgy fog az unokájának mesélni, ahogy azt az Ő nagypapája tette. Csak néha-néha hallottam meg pár szót a beszélgetésükből, hisz gondolataim teljesen lefoglalták figyelmem. Hiányzott Woohyun és bármennyire is fel akartam hívni, tudtam, hogy nem lehet. Nem lehet, hisz karácsony van és Ő is a családjával tölti az idejét, ami annyit jelent, hogy lefekvésig biztosan nem nézi meg a telefonját. Nagyot sóhajtva szálltam le a párkányról. Pokrócomat felkapva indultam meg a konyhába ahol aztán bögrémet megtöltöttem egy újabb adag forrócsokival. Anyu arcára adtam egy apró puszit majd végleg elhagytam a konyhát és felbattyogtam szobámba. Az ablak nyitva volt és mivel iszonyatos hideg volt odakinn így a szoba is kezdett nagyon kihűlni. Becsuktam az ablakot, a fűtést feltekertem majd teljesen betakarózva ültem le az ágyamra. Lábaimat felhúztam és közben belekortyoltam a forró italba. A falra aggasztott képeket kezdtem el bámulni. Egy-egy kép rólam és Woohyun-ról, pár családi kép, és egy rakat olyan fotó, amin a barátnőimmel vagyok. Szinte az egész életem a szobám négy falán lógott. Mindig boldogan emlékeztem vissza az emlékekre, ahogy szememmel végigpásztáztam a falon, de most Woohyun arcán kívül mást nem tudtam nézni. Percekig néztem egyetlen képet, amikor szívem gyorsan kezdett el verni, gyomrom összeszorult és éreztem, hogy muszáj kimennem a hóesésbe. Pokrócommal betakarózva rohantam le a lépcsőn majd a nagy előteret pár lépéssel átszáguldozva felhúztam csizmámat és kirohantam a lakásból magam mögött hagyva szüleim és húgom csodálkozó arcát. Egészen a kapuig rohantam. Majd kiugrottam a bőrömből, amikor megláttam Woohyun-t sálban és kabátban lihegni. Csillogó tekintettel néztük egymást egy percig majd nyakába ugrottam. Egymást szorítottuk, mintha nem lenne holnap, mintha ez lenne az utolsó nap. Végül egy csókot leheltem ajkaira és boldogan simultam újra forró testéhez.

My dream /Dongwoo/

Már hat évesen az esküvőmről álmodtam, hogy milyen lesz majd, hogy milyen érzés lesz az oltárhoz sétálni, milyen kimondani több ember előtt a boldogító igent. Minden évben újra és újra terveztem az esküvőm és vártam az én lovagomat. Tizenhét éves koromig teljesen álomvilágban éltem és mindent a mesékre építettem. Sokan mondták, hogy fel kéne nőnöm, de egyszerűen nem ment. Túl boldog és naiv voltam. Jobban átgondolva, ez nem változott. A tizennyolcadik születésnapomon belém hasított a felismerés, hogy bizony semmi sem tökéletes. Bár a gondolkodásom megváltozott, mégis ugyan az az álmodozó kislány vagyok, mint régen. Nagyot sóhajtva hajtottam fejemet mellettem lévő barátnőm vállára, mire Ő elmosolyodott és belecsípett karomba.

- Hé kislány, nem kéne aludni! A gyagyaságaid helyett inkább repülj be a másik szobába, vedd fel a menyasszonyi ruhád és kezdjünk el készülődni! A végén Dongwoo azt hiszi, hogy nem mész hozzá feleségül! Pedig milyen helyes fiú és... 

- Hey, stop! Unnie, nem érdeklenek a perverz gondolataid! - pattantam fel, majd kitárva az ajtót beléptem rajta. Csodálatos menyasszonyi ruhám a ruhatartón lógott, cipőm az asztalon egy dobozban pihent. Sóhajtva léptem a ruhatartóhoz és akasztottam le róla gyönyörű, fehér ruhámat. Az ágyra letéve kezdtem kigombolni ingemet, amit egy laza mozdulattal a párnákra dobtam. Gatyámat ugyan oda száműztem miközben tornacipőmből is kiléptem. A fűzőt és fehér átlátszó harisnyámat felvettem és óvatosan kiléptem a szobámból. Barátnőm elmosolyodott és hátam mögé lepett, hogy szorosan megkösse fűzőmet. Amint kinyomta belőlem a szuszt már sétáltam is vissza az előző helységbe a ruhámért. Belebújtam és miközben legjobb barátnőm menyasszonyi ruhámat igazította, felvettem gyönyörű, strasszkövekkel díszített hófehér magassarkúmat is. Hajamat leengedtük így hosszú, közepes barna színű göndör tincseim vállamra omlottak. Egy fehér rózsákkal illetve más, apró virágokkal ellátott koszorút tettünk fejemre és egy csattal rögzítettük a fátylamat is. Egy kis natúr sminket raktunk fel majd virágcsokromat kezembe véve indultunk meg a templom azon része felé, ahol az esküvő lesz. Ahogy a templom előtt álltam a szívem minden egyes percben egyre gyorsabban dobogott. Lábaim remegtek, a levegőt is furcsán vettem. Bármennyire is voltam boldog, féltem. Féltem, hogy ezután a nap után a kapcsolatunk Dongwoo-val meg fog változni és semmi sem lesz már olyan szép, mint eddig. Barátnőm szorosan megfogta kézfejem és biztatóan rám nézett. Egy kicsit sikerült ezzel megnyugtatnia így egy mosolyt intéztem felé majd cipőm orrát kezdtem el vizsgálgatni. Örömmel konstatáltam, hogy bizony még mindig gyönyörű. 

- 10 perc és bemegyünk. Nem fázol? - jogos volt kérdése, hisz december elején jártunk. Általában később szokott csak igazán hideg lenni, de ez ebben az évben nem így alakult. Már november közepén téli idő volt. 

- Egy picit. De kibírom. - feleltem. Kifújtam a benntartott levegőt. Leheletemet láttam és ezzel igazoltam, hogy életem legszebb napja bizony nagyon hideg. Hirtelen megöleltem legjobb barátnőmet.Egymáshoz bújva védekeztünk a hideg ellen, míg végül meg nem szólalt telefonja ezzel jelezve,hogy kezdődik a szertartás. Nagy levegőt vett és elengedte kezemet. Telefonját kikapcsolva csúsztatta táskájába majd mikor apukám kilépett a templom hatalmas faajtaján eltávolodott tőlünk és megindult a többi koszorúslány felé. Édesapám karjába kapaszkodtam és úgy indultunk meg a bejárathoz. Keze meleg volt. Agyamon átfutott a gondolat, hogy felnőttem és bizony már nem vagyok az Ő kicsi lánya. Most már az egyetlen és érett lánya vagyok. Egy olyan lány, aki nővé vált és most élete legnagyobb döntését hozta meg. Megszorítottam kezét mire Ő egy pillanatra megállt a templom ajtajában.

-Biztos, hogy ezt szeretnéd? Biztos, hogy Ő az igazi? - szemeimet megforgatva boxoltam apu karjába.

- Ha ezerszer kéne átgondolnom akkor sem változna a döntésem.

Újra elindultunk és amint beléptünk a hatalmas térbe megszólalt a gyönyörű zene. Előttünk a barátnőim lépkedtek magassarkújukban miközben apró, szinte vérvörös rózsaszirmokat szórtak a templom padlójára és annak vörös színű szőnyegére. Édesapámra pillantottam, akinek arcáról le lehetett olvasni mennyire büszke és mennyire boldog. Szemében megjelent pár könnycsepp. Anyukámra néztem,  és bár Ő közvetlen az oltár előtt ült, láttam az arcán, hogy mennyire boldog, hogy végre férjhez megyek. Szinte már patakokban folytak a könnyei az örömtől. Eszembe jutott, mikor először mentem iskolába és Ők végig a kezemet fogták az évnyitón. Eszembe jutott az első zongorafellépésem, amikor Ők voltak az elsők, akik állva kezdtek el tapsolni. Igaz, hogy Ők voltak a legégőbb szülők, mégis visszasírom azokat az időket, amikor apu az első nagy szerelmemet fenyegette, hogy mi lesz, ha összetöri a szívem. Hiányozni fog az, ahogy anyu vár haza minden nap, az a sok süti, amit minden hétvégén sütött. A családi sátorozások. 

Ahogy az oltárhoz értek a koszorúslányok hirtelen nagy gombóc keletkezett a torkomban, amit aztán sehogy sem tudtam lenyelni. Izgultam. Barátnőmre tekintettem, aki széles mosollyal az arcán szorongatta kezében Dongwoo gyűrűjét.  Emlékszem, hogy 19 évesen, amikor azt hittük, hogy a világ ellenünk van és az összes pasi egy hazug dög, megfogattuk egymásnak,  hogy sosem lesz gyerekünk, nem megyünk férjhez és együtt fogunk megöregedni, na meg ha úgy hozza a sors, akkor 80 évesen egy járókeretes és tolókocsis rockbandát fogunk alakítani és zenélünk a többi idős embernek. És ezek ellenére én mindig abban a hittben éltem, hogy Ő lesz az első aki meg fog házasodni, most pedig az én esküvőmön a koszorúslány és nem én az övén. 

Apu egy puszit lehelt kézfejemre majd leült anyu mellé. Bátyám szorosan mögöttem állt és kisujjamat szorongatta. Már születésem óta nagyon közel álltunk egymáshoz, hisz ikrek vagyunk. Mindig együtt keveredtünk bajba és bár mindig én voltam az okosabb, csak Ő tudott minket kibeszélni mindenféle helyzetből. 

Fejemet felemeltem és tekintetemet egyenesen vőlegényemébe fúrtam. Dongwoo sötét szemei csak úgy csillogtak a boldogságtól. Sosem láttam még ennyire boldognak. Minden egyes pillanatban, amikor ránézek újra szerelmes leszek Dongwoo-ba. Mikor először találkoztunk már akkor tudtam, hogy vele szeretném leélni az életem hátralévő részét. Azt akarom, hogy Ő legyen a gyerekeim apja, Ő legyen az az ember,, akit boldogan várok haza minden este és bújok be mellé az ágyba, hogy nyugovóra térjünk és egy újabb napot kezdhessünk együtt.

Dongwoo mellett Hoya állt, Ő volt az egyik tanú. Büszkén állt és tartotta kezében a gyűrűmet. Mosolyogva nézett hol rám, hol Dongwoo-ra.

A zene elhallgatott a pap pedig belekezdett a szokásos szövegében. Ez idő alatt agyamon átfutott minden emlék. Az első találkozás, az első randi, az első csók. Minden szomorú pillanat, ami ugyan olyan szép elmék, mint a sok veszekedés. Vőlegényemmel töltött időm minden egyes képkockája lepergett a szemem előtt és mire rám került a sor már nem az emlékek takarták el előlem a világot, hanem a könnyeim. Halkan, de boldogan mondtam ki az igent és tapadtam egy szó nélkül Dongwoo puha ajkaira mire a templom ajtaja a nagy széltől kitárult és beesett a hó, mely ebben az évben a legelső volt. Eszembe jutott az a mondás, amit barátnőm mondott mindig. "Ha az első hó lepereg és te azzal vagy, akit szeretsz, akkor örökké boldogok lesztek." És én hiszek ebben. Hiszem, hogy mi vagyunk a legboldogabb  emberek és ez a szerelem örökké fog tartani...

I, You and Him /Hoya & Dongwoo/ [+18]

Napjaidat boldogan élted Dongwoo oldalán, sosem érezted magad rosszul, ha vele voltál. Ám az a mérhetetlen szerelem, ami az első két évet körüllengte nem volt elég ahhoz, hogy ne vonzódj más férfihez. Szeretted Dongwoo-t, de ott volt legjobb barátja, Hoya, akihez megállíthatatlanul vonzódtál, és bár szeretted Őt is, valami minden együtt töltött perc után azt súgta, hogy Dongwoo az, akit igazán szeretsz. Tudtad, hogy egy utolsó szemét vagy, de nem tudtál ellenállni sem neki, sem pedig barátodnak. Persze Howon tudta, hogy barátjával vagy, mégis ugyan úgy részese volt minden egyes percnek, amit vele töltöttél. Eszméletlenül nagy lelkiismeret furdalásod volt akárhányszor csak arra gondoltál, hogy mit is művelsz. 

Egyik nap megbeszélted Hoya-val, hogy találkoztok este így barátodnak csak annyit mondtál, hogy barátnőiddel elmész egy kicsit. Épp az ebéden voltatok túl, te tv-t néztél, Dongwoo pedig a hálószobában ücsörgött egy érdekesnek bizonyult könyv fölött. Mit sem tudva ültél a kanapén és nézted az értelmetlen műsort, amikor barátod hátulról átölelve csókolt nyakadba. Szemeidet lehunyva döntötted hátra fejedet és túrtál Dongwoo hajába. Nyakadat megunva tapasztotta ajkait szádra, miközben áttornázta magát a kanapéra. Magára rántott és úgy csókolt tovább. Szádat résnyire kinyitottad így Dongwoo nyelvét szájüregedbe csúsztatta. Hajadat füled mögé tűrted miközben csókcsatátok egyre vadabb lett. Barátod újra nyakadra tapadt, kezeidet nyaka köré fontad, míg Ő megragadta pólód alját és lassan elkezdte felhúzni. Amint megszabadított a ruhadarabtól levette saját pólóját. Átvéve az irányítást kezdted el nyakát szívni, majd kockáit lepted el csókokkal. Átfordított,most Ő volt felül. Hasadat lepte el csókokkal, kezével pedig melltartód csatját kezdte kutatni. Amikor megtalálta megállítottad. 

- Most ne, készülődnöm kell! - sütötted le szemeidet. Dongwoo egy apró puszit nyomott ajkaidra majd mosolyogva csak annyit mondott, hogy rendben. Felkaptad pólódat és a fürdőbe rohantál. Levetted maradék ruhadarabodat majd megengedted a vizet és beálltál a zuhanyrózsa alá. Gondolataidban elmerülve álltál a forró vízsugár alatt, majd körülbelül negyvenöt perc múlva már azon kaptad magad, hogy a hajsütővel göndöríted hajad. Miután végeztél leraktad majd szájfényedhez kaptál. Megigazítottad szoknyád majd fekete magassarkúdba léptél. Visszaálltál a tükör elé, megfordultál egyszer-kétszer, végül kiléptél a hálószobából és barátodhoz léptél, aki épp a notebook előtt összpontosított arra, amit olvas a képernyőn. Vállát kétszer megbökted, mire megfordult és elmosolyodott. Kezeidet hátad mögé raktad, majd megpördültél, mire Dongwoo megragadta derekad és magához vont.

- Még mindig eszméletlenül gyönyörű vagy! - suttogta. Hajadat füled mögé tűrted, majd vállára helyezted kezeidet. - Szeretlek! - mondta és ajkait tiédre tapasztotta. Viszonoztad csókját, majd megölelted.

- Én is téged. - nem hazudtál, tényleg szeretted. Nem is Hoya-nak akartál tetszeni, hanem Dongwoo-nak. Amíg zuhanyoztál és készülődtél sikerült átgondolnod mindent, és rájöttél arra, hogy ezt így nem folytathatod tovább. Egy valakit szeretsz és az a személy jelen pillanatban épp itt van veled. Nagy levegőt vettél és elváltál tőle. Egy puszit nyomtál arcára, táskádat felkaptad majd elköszöntél tőle. Magassarkúd hangosan kopogott a lépcsőházban míg elértél a liftig. Beszálltál majd a garázsba vezető gombot nyomtad meg. Két perc múlva már a kocsidat kezdted beindítani. Kihajtottál a garázsból és egyenesen Hoya-hoz vetted az irányt. Húsz perc elteltével leparkoltál az ismerős ház előtt. Becsöngettél, mire a kapu kattant, ezzel jelezve, hogy nyitva van. Lenyomtad a kilincset majd magad után becsukva indultál meg a bejárati ajtó felé. Mire odaértél már Howon ott várt. Hatalmas mosollyal az arcán húzott magához és csókolt meg. Cipődből kibújva indultál meg Hoya után a nappaliba, ahol már minden elő volt készítve. Gyertyafényes vacsorával fogadott, aminek nagyon megörültél. Hatalmas mosollyal az arcodon foglaltál helyet, Ő pedig veled szemben ült le. Nevetgélve telt el az az egy óra, amit a vacsora elfogyasztására szántatok. Azután egy filmet kezdtetek el nézni miközben pezsgőt kortyolgattatok. Egy idő után már nem is a tv-re figyeltetek, hanem egymás ajkaira. Hoya combodat simogatta miközben te vállába kapaszkodva csókoltad. Csókcsatátok közepette a földre kerültetek. Howon ingét kigomboltad, majd elhajítottad a lakás egyik szegletébe, végül  kidolgozott felsőtestét kezdted el simogatni, Ő pedig nyakadat csókolgatta. Tudta, hogy Dongwoo észrevenné, ha szívná érzékeny bőrödet így nem tette meg. Ruhádtól megfosztott, majd melltartódat is száműzte. Csókjaival lepte el egész tested és közben nadrágjának gombjával bajlódott. Végül lábaddal lehúztad róla nadrágját. Fordítottál az álláson, most már te feküdtél Hoya-n. Ajkait faltad, néha-néha bele is haraptál. Nyakán és hasán elidőztél egy kicsit miközben lábaddal folyamatosan toltad le róla alsónadrágját. Újra fordultatok egyet. Howon fogai közé fogta bugyid szélét és úgy húzta le rólad, amin elkuncogtad magad. Felhúztad magadhoz, hogy szenvedélyesen megcsókold. A csókba belemosolyogva helyezte beléd férfiasságát, mire halkan felnyögtél. Lassan kezdett el benned mozogni, majd gyorsabb tempóra váltott, aztán újra lassú lett. Ezt még eljátszotta egy párszor, míg te alatta hol a szőnyegbe kapaszkodtál, hol pedig hátát karmolásztad. Végül Hoya hátába mélyesztetted körmeidet és egy sikoly kíséretében elélveztél. Még pár lökést megtett Dongwoo legjobb barátja, majd Ő is a csúcsra jutott. Kihúzta belőled férfiasságát, majd magatokra rántotta a pokrócot és magához húzott. Bűntudatod még jobban felerősödött, bármikor képes lettél volna elsírni magad. Nem bírtad tovább gondolataidat a fejedben tartani így egy nagy sóhaj közepette. Felültél és egyenesen Howon szemébe néztél.

- Nézd Hoya, én... Én ezt nem tudom tovább folytatni. Vonzódom hozzád, de Dongwoo-t szeretem. - felkaptad ruhadarabjaidat majd felöltöztél. Az ajtóhoz rohantál, cipődet és táskádat felkaptad majd kiviharoztál a lakásból. A kocsidba ültél és egyenesen hazaindultál ahhoz az emberhez, akit valójában szeretsz. 

Majdnem /Hoon/

,,.Annyira elvakított a boldogság, hogy nem jöttem rá, hogy a szeretettel együtt elsodródott tőlem és azt hittem, hogy örökké az enyém lesz..."

         Már megint egymagam sétálok, nincs kire várnom ezen a hideg, téli napon. Mindenki, aki körülvesz engem olyan boldog, ahogy beszél és sétál azzal, akit szeret. Így voltam majdnem három éven keresztül így voltam ezekkel a dolgokkal és bizakodóan immunissá váltam.

        A lábaim hirtelen egy olyan helyre hoztak el, amit nem tudok kitörölni az emlékeimből. Az a hely, ahol találkoztam az életemmel. Ez az egyház... "Ez az a hely, ahol az egész kezdődött." Suttogtam amikor bejöttem, és hátul leültem egy helyre. Szemeimben a könnycseppek összegyűltek, az emlékek a múltból újra bevillantak, olyan, mintha csak tegnap történt volna...

—-

      "Bocsánat, nem vettem észre. Sajnálom. Tényleg." Mondtam, miközben többször is meghajoltam. Véletlenül beleütköztem egy nőbe, aki a templomon kívül rohant. A tömeg feloszlott, nekem pedig mennem kellett dolgozni, de minden a feje tetejére állt, amikor a szemem megakadt a nőn aki megállt előttem.

      "Minden rendben. És nem is ütött meg. Látja?" Úgy mondta, mintha már régóta ismertük volna egymást.

       Én csak szótlanul álltam. Olvadoztam és megfogta szívemet a lány édes hangja és isteni szépsége.

       

      "A tömeg feloszlott?" Kérdezte, miközben a templom belsejébe mutatott.

      "Mi? Ah~ igen!" Bólintottam, miután visszatértem gondolataimból. Egy perce ismertem meg, de már most ki akar ugrani a szívem, ha csak ránézek. Nem igazán tudom megmagyarázni ezt az érzést, de....

      "Megint elkéstem, ugye?" Kuncogott hitetlenségében."Minden vasárnap késve érek ide. Kíváncsi vagyok, miért." Rám mosolygott. Olyan ragyogó mosolya volt, hogy megfogta a szívem. Belepte magát a szívembe. Igen, azt hiszem, hogy Ő az... "Szerelem első látásra."

      "Mit mondtál?" Kérdezte. Úgy véltem, hogy a szavaim hangosabbak voltak a kívántál, különösebben az utolsó három szó. Hoon, megint elment az eszed... És továbbra is azzal érveltem, hogy megint magamban beszélek. "Hé! ~Uram, jól van? Miért nem szólal meg? Ah~ Igen. Te valahová futsz, ugye?"

     "Mi? Nem. Igazából szabad vagyok ma." Ez remek. Ráadásul nem tudom elmondani az igazságot, hogy nekem most mennem kell. De mit tegyek? Nem tehetek róla, de több időt szeretnék vele tölteni. Nem akarom, hogy elmenjen, meg kell ragadnom a lehetőséget. Talán Ő az egyetlen, akire vártam... "Mellesleg, én Yeo Hoon Min vagyok." Felajánlottam neki jobb kezemet, remélve, hogy elfogadja a kézfogást.

      "_____. Örülök, hogy találkoztunk, Mr.Yeo Hoon Min." És megfogta a kezem. A felhők közt szálltam, amikor bőrömhöz ért.Olyan volt, mint az arany, melyhez nehéz hozzájutni, de nekem sikerült.

     " Hoon... " Elmosolyodtam, hogy elrejtsem érzéseimet a szívemben.

"Kér egy kis kávét? Tudok egy helyet, ahol--" Vágta hozzám.

      "Arra kérsz, hogy menjek el veled?"  Kérdeztem, miközben felvontam szemöldököm. Nos, igen, vele szeretnék menni. Nem esett ez neki jól, de azt hiszem, túl gyorsan válok úriemberré. De mi van, ha soha többé nem találkozunk újra? "Hoon"  Szólított,szívem pedig megtett millió ugrást.

      

     "A nevemen szólítottál?" Mosolyogtam, mint egy ostoba ember. Miért vagyok ennyire boldog? Ez az az érzés, amikor szerelmes vagyok?

    "Tudod, te vagy a legfurább ember, akivel találkoztam. Úgyhogy úgy vélem, hogy inni fogok veled egy kávét ezért." Mondta. Azt hittem, hogy dühös, de nem. Megkönnyebbülés volt ez számomra.

    "Tényleg?" Kérdeztem. Ez volt az a pillanat, amire vártam.

   

    "Igen. Menjünk, most." Megfogta a kezem és húzott maga után az út mentén. Megmutatta mosolyát, és így én is megmutattam neki az enyémet. Ha csak tudná,hogy én milyen boldog vagyok.--

-----

     Az a pillanat, amikor először találkoztunk, az egymás iránt érzett szerelmünk kezdete lett. Ez egy olyan szerelem volt, ami nagyon becses mindkettőnknek. Nem tudom elfelejteni azt a napot, amikor útjaink keresztezték egymást.

    "Tedd oda." Mondta egy férfi miközben a hátsó székre mutatott. Láttam, hogy készülnek egy esküvőre... Azok a virágok és dekorációk emlékeztetnek engem arra a napra... Az akkor volt, amikor azt hittem, hogy a szerelmünk véget nem érő...

------

      Ez volt az a nap, amire vártunk. Öt éven keresztül együtt voltunk, és most új fejezetet fogunk kezdeni az életünkben. ahol csak én és Ő vagyunk. A köztünk lévő ígéret, hogy együtt leszünk, együtt ugrándozunk a soha be nem fejeződő szerelmünkkel, örökre. Attól a naptól kezdve, hogy először találkoztam vele tudtam, hogy valóban nagyon szeretem őt, és az eddigi szeretet csak még erősebb lett. Ő az egyetlen számomra. Ő az egyetlen boldogságom. Amikor együtt vagyunk, úgy tűnik, hogy én vagyok az, aki megfullad a boldogságtól, a szívem megtelik mosollyal és nevetéssel...é s igen, ez a nap... a mi napunk.

    Sétált a folyosón, sétált felém. Minden szem rá szegeződött. Az én menyasszonyom a legszebb menyasszony aki valaha létezett a történelemben. És az egy dolog, hogy én büszke lehetek... de belül valami arra kéztett, hogy rémültnek érezzem magam. Az, ahogy rám nézett. Nem úgy tűnt, hogy Ő boldog, hanem zavarta. Biztos, hogy jól van? Ideges?

    "Jól vagy?" Suttogtam amikor eljutott hozzám, onnan ahonnan vártam.

      Bólintott és ez mindent megoldott...

      A szertartás közben láttam szemeit, bámult rám aggódó tekintettel... amíg...

      

     "Állj" Hirtelen megszólalt. A szívem egy picit megszorult, amikor kimondta ezt a szót. Tudom, hogy nem fog elhagyni engem. Ő úgy szeret engem, ahogy én Őt, talán valami bántja.

     "Hoon" Szembenézett velem miközben eltávolított fátylát. "Te vagy a legkedvesebb amber, akivel valaha találkoztam, de a legfurcsább is. Egész idő alatt tudtam, hogy mennyire szeretsz, és hogy mennyire fogsz a jovőben." Mosolyogtam rá, miközben ezeket a szavakat mondta, és közben olvadozott a szívem. "De" Mondta, miközben levette szemét rólam.

    "De mi?" Kérdeztem, a hangom remegett a félelemtől. Ő döntött....

    "Nem tudok hozzád menni. Sajnálom." Jelentette ki és közben rám nézett azokkal a hideg szemekkel. Éreztem, ahogy kiráz a hideg tetőtől talpig. A szívem megfagyott, meghalt. Az álmaim, amiket öt éven keresztül építettem, olyan tervek, amiket vele akartam megvalósítani, eltűntek az Ő hideg szavaiban.

   "Álmodom?" Kérdeztem, könnyekkel küszködve, de egy mosolyt próbáltam erőltetni, mintha ez az egész egy nagy vicc lenne. Talán tényleg álmodom. Miért nem tudok felébredni ebből a szörnyű rémálomból?

    "Nem. Hoon, bocsáss meg nekem, de nem tudom visszaadni azt a szeretetet, amit tőled kaptam, és azt a szeretetet amit nekem fogsz adni, és nekem most meg kell válnom ettől. Utálsz mind halálig, mert megbocsáthatatlan az, amit tettem. Az az igazság, hogy én nem szeretlek már, beleestem valaki másba... Sajnálom." Elfutott tőlem a fehér ruhájában, a virágcsokrot előttem hagyta és engem, könnyek közt durva szavaival, melyek megakadályozták, hogy szívem dobogjon.

----

Itt kezdődött, és öt év után itt is ért véget. A szemem hirtelen könnyezni kezdett. A fájdalom mindig visszatér. Ez több volt, mint fájdalmas szúrás egy késsel. A szívem már halott, de folyton érzi a fájdalmat... Annyira elvakított a boldogság, hogy nem jöttem rá, hogy a szeretettel együtt elsodródott tőlem és azt hittem, hogy örökké az enyém lesz... Elértem, hogy soha ne higgyek senkiben és semmiben. Összetört álmokkal hagyott engem egy nyomorult életben.

   Az a nap túlságosan is a múlt emléke, nem volt sok boldogság azon a napon, inkább csak fájdalom, amit nem lehet törölni. Letöröltem könnyeimet és felálltam. Az esküvő hamarosan kezdődik. A végén megint sírni fogok, ha szemtanúja leszek két ember esküvőjének, akik szeretik egymást. És lehet, hogy iriggyé válok, mert nekem sosem volt happy end-em vele.

   Elsétáltam és hirtelen a lábaim nem voltak rátermettek arra, hogy mozogjanak, amikor a szemeim láttak egy szép hölgyet a menyegzői autóban. Valóban Ő a legszebb menyasszony még mindig.

   Három méterre álltam az autótól, de láttam Őt tisztán, a mosolyát, amit én soha nem láthattam az esküvőnk napján. Három éve annak, hogy nem láttam. És tudom, hogy meg sem mozdult, és soha nem volt rajta... A szemeim sírtak a halott szívemmel együtt melyet teljesen eláztatott a fájdalom. Minden emlék visszatért és nem tudok mit tenni, a könnyeim csak potyognak és potyognak. Ő fog férjhez menni egy óra múlva és én örökre egyedül maradok.

    Láttam, hogy rám nézett. Meglepődött amikor meglátott. Aztán a szívemet újra megölte, amikor leolvastam az ajkairól azt, amit mondott. "Sajnálom..." Ez volt a legfájdalmasabb szó, mert tudom, hogy azt jelenti, Ő engem soha sem fog újra szeretni, mert mást szeret. Valakit, aki boldoggá teheti Őt anélkül, hogy bűnösnek érezné magát.

    Rámosolyogtam és elsétáltam. A szerelem igazságtalan... Azt kívánom, hogy soha ne tudjam, hogy mi a szeretet, mert a szeretet megtanította nekem, hogy hogyan lehet egyedül lenni, örökké könnyekben egy összetört szívvel.

by: cherzific's 

A szék /Dongho/

Még tavaly év végén kezdtél bele barátnőddel egy elég furcsa játékba. Mivel a padokon folyamatosan lehetett látni firkálásokat, üzeneteket, így úgy gondoltátok, hogy ezt nektek is ideje kipróbálni. Ám ti nem a padra írtátok a kérdéseket vagy épp a hülyeségeket, hanem a székre. Barátnődnek egyből akadt is levelező társa így hamar megtelt az Ő széke és sikerült is találkozni a levelező partnerrel, akiről kiderült,hogy egy osztállyal feletettek jár, méghozzá rajztagozatra. Kedves lány, de hozzád sosem került olyan közel, mint legjobb barátnődhöz. Neked... Neked viszont nem akadt egyetlen egy levelező társad sem egészen egy bizonyos napig.
Január van... Már egy hete ,hogy elkezdődött a suli, de a tavalyi firkálásodra még mindig nem írt vissza senki. Amint a biológia terembe értettek barátnőddel, te már le is vágódtál a régi helyedre és előkaptad a táskádból a tolltartódat. Hatalmas nagy mázlista vagy,hogy nálatok nincsenek ültetések. Szóval kikotortad a radírodat és kedvenc lila ceruzádat majd a régi üzeneted leradíroztad és egy újat írtál fel. A nap többi része átlagosan telt számodra. Órán figyeltél majd hazamentél, tanultál, ettél, elaludtál. Másnap ugyan olyan "élvezettel" keltél fel, mint tegnap. Még nem is sejtetted, hogy mától kezdve az életed kicsit meg fog változni. Mit sem törődve a hatalmas nagy hótakaróval a járdán, te úgy mentél, mint valami tank. Nem tudtad, hogy miért, de siettél az iskolába. Komolyan mondom, az emberek azt hitték, hogy tankot láttak elsuhanni a nagy hóban. Az általában 25 perces utat 10 perc alatt megtetted. Elsőnek értél be az iskolába, és már rohantál is fel a 2. emeletre. Ma pont biológia az első  órátok. Valami ma nagyon a te kezedre játszik.
Amint beértél a terembe ledobtad a táskád és megnézted a széked. Ott volt rajta az üzenet. Hatalmas nagyot sikítottál, majd örömödben ugrálni kezdtél, és szépen le is estél (mivelhogy a biológia órátok előadóteremben szokott lenni). Valaki megköszörülte a torták. Egyből felpattantál és ránéztél egy elegánsan öltözött nőre. Az igazgatónő.. Kicsit dadogva, de bocsánatot kértél az igazgatónő pedig fejcsóválva elment. Te visszamentél a helyedre majd kipakoltad a felszerelésedet és már kaptad is elő a ceruzádat, hogy visszaírj kedves levelező társadra, de hatalmas nagy kiabálásra lettél figyelmes. Megjött az osztályod többi tagja. Mint egy csorda, körülbelül úgy viharoztak be a hülyébbnél hülyébb osztálytársaid majd a végén a barátnőd is. Amint visszaírtál a levelezőtársadnak odamentél barátnődhöz is mindent elújságoltál neki.
Teltek múltak a napok, egyre többet írogattatok egymásnak azzal a titokzatos fiúval. Barátnőd talán kicsit féltékeny is volt ,hogy egy kicsivel több időt töltesz levél írással, mint vele. A fejedben mindig ott volt egy bizonyos kérdés, egy kérdés amit nem mertél megkérdezni Tőle. Ám egyik nap, fordult a kocka és akaratod ellenére is összefutottál vele.
Épp mentetek biológia órára, amikor az előadóteremből jött ki egy másik osztály. Nem bírtál várni, így előrefurakodtál és a hatalmas nagy marhacsordán átverekedve berohantál a terembe, mivelhogy ezen a héten pluszban te vagy a hetes a barátnőddel. Amikor felértél a helyedre, hogy letedd a táskád, egy fiúval találtad szembe magad, aki a székednél térdelt és írt rá. Szemeid hatalmasra kerekedtek.
- Dongho? - kérdezted mire a fiú felugrott és eldobta a ceruzát.
- Csak kikötődött a cipőfűzőm! - füllentett.
- Hehe! Szóval veled szoktam a széken beszélgetni! - mosolyogtál. Dongho nagyot nézett majd elmosolyodott Ő is.
2 hónap... 2 hónapja, hogy igazán ismered Dongho-t. Ha akkor nem te vagy a hetes, ha megvárod míg az a csorda kimegy a teremből, talán még mindig csak levelezgetnétek. Minden nap elmegy eléd és együtt mentek a suliban. De valami olyat érzel már régóta, amit nagyon ritkán szokták. Szerelmes vagy. Sosem volt szerencséd, ha szerelemről volt szó, így inkább élvezted azt, hogy Ő a barátod és semmi több.
Egyik hétvégén Dongho felhívott téged, hogy találkozzatok az iskola előtt. Kicsit furcsának találtad ezt az egészet, hisz hétvégén sms-ezni szoktatok, de nem volt semmi kedved nemet mondani neki, így pikk-pakk összekészülődtél és már célba is vetted az iskoládat. Mikor megérkeztél Dongho már ott várt téged. Megfogta a csuklódat és a a hátsóbejárat felé húzott.
- Hova megyünk? - kérdezted.
- Nyugi nyugi, csak benézünk a biosz terembe! - körülnézett majd gyors felkapott és berohant veled az előadóterembe.Leült a közös helyetekre téged pedig lehúzott az ölébe.
-____! El kell mondanom valamit... - nézett szemedbe majd egyre közelebb került arcotok míg végül ajkaitok egybe nem forrt. Végül Dongho elvált tőled.
- Szeretlek. - úgy érezted, hogy a sírás határán állsz. Készültél arra, hogy mindjárt elsírod magad. Dongho kezét arcodra tette majd elmosolyodott.
- Akkor most... leszel a...?
Meg sem vártad, hogy befejezze a kérdést, csak gyorsan bólintottál majd megcsókoltad.

2012. szeptember 29.

You are my obsession /Dongho/ [+18]

Már több mint egy éve, hogy a U-KISS eszméletlenül aranyos maknae-jával, Dongho-val jársz. Volt, amikor nem találkoztatok turné, come back, vagy éppen más elfoglaltságai miatt, de a kapcsolatotok ugyan olyan maradt, mint amilyen volt. Boldogok voltatok ketten. Most újra olyan időszakot él meg a szerelmetek, amikor alig láthatjátok egymást. Már három hete annak, hogy utoljára találkoztatok. Iszonyatosan hiányzott neked, de nem akartad felhívni, nehogy megzavard valamiben. Csak ültél a tv előtt és értelmetlen műsorokat néztél. Folyamatosan Dongho-on járt az eszed, és csak arra tudtál gondolni, hogy vajon mit csinálhat.

- Áh, biztos a fiúkkal fotózáson van! - gondoltad majd felálltál és felvetted a cipődet. Egy kicsit megijedtél, hogy mégis mit csinálsz, hisz már este 9 óra volt és nem biztonságos egyedül mászkálni Seoul gyönyörű de egyben félelmetes utcáin. Ezt te jól tudtad, és nem is értetted, hogy mit akarsz csinálni. A tv-hez sétáltál és kikapcsoltad, majd bementél a konyhába, felkaptad a telefonodat és a kulcsodat .A telefonodat zsebre vágtad és kiléptél a bejárati ajtón. Becsuktad majd el is indultál. Nem tudtad, hogy pontosan hova is tartasz. Csak mentél és meg sem álltál. Ahányszor elmentél egy club előtt folyamatosan szembetaláltad magad szerelmes párokkal, és csak ekkora jöttél rá, hogy mennyire hiányzik neked az édes maknae. Hangos zene szűrődött ki szinte mindenhonnan, de végül is ilyen egy szombat este Seoulban. Nem nézted, hogy ki megy el előtted, senkire sem figyeltél és ennek köszönhetően nekimentél valakinek. Ismerős volt a kabát, mely rajta volt és ismerős volt az illatai is. Lassan felnéztél a fiúra és szinte leteperted szegényt. Dongho állt előtted.

-____! - lepődött meg. Szorosan magadhoz ölelted Ő pedig csak állt és nézett nagy kerek szemekkel, majd amikor sikerült észhez térnie átkarolt. Lassan elengedtétek egymást Ő pedig komoly arccal rád nézett.

- Mondtam, hogy este ne gyere ki a házból nélkülem! - szorosan megfogta a kezedet.

- Bocsánat. - elindultatok hozzátok, de nem a megszokott úton. Kerültetek egy bizonyos banda miatt. Ilyenkor szinte minden sarkon megy a bunyó mindenféle baromság és kevésbé baromság miatt. Dongho nagyon féltett téged, folyamatosan a háta mögé kukucskált, hogy nincs-e valaki mögöttetek. Nem nagyon ismerted az utcát, ahol épp elhaladtatok, de amikor megláttad azt a padot, ahol Dongho megmentett, újra halálfélelem futott végig az egész testeden. Rossz volt visszagondolni a történtekre, de Dongho volt a megmentőd, és még most is hálás vagy neki ezért. Kéz a kézben sétáltatok, de sem te, sem Ő nem volt nyugodt. Szemed előtt emlékképek lebegtek, Dongho pedig folyamatosan azt nézte, hogy hol is mehetnétek haza úgy, hogy ne találjon rátok egyetlen egy banda se. Hiába volt elővigyázatos, sajnos nem minden alakulhat a terv szerint. Már épp kiértetek volna egy biztonságos környékre amikor a sötétből hat fiú lépett ki.

- Nocsak nocsak. A kis Dongho és barátnője... - mondta az egyik fiú.

- Már megint ti? - kérdezte barátod miközben megfordult. Te ránéztél és láttad rajta, hogy hamarosan rossz dolog fog történni.

- Ideje lenne lerendezni a múltkori ügyet! - mondta az a fiú aki az előbb megállítod titeket. Beállt olyan helyzetbe amibe általában bunyó előtt szoktak. Tudtad, hogy mi fog most következni. Megszorítottad Dongho kezét, Ő pedig rád nézett. Látta arcodon a félelmet. Lassan újra végig futott rajtad a halálfélelem és Dongho-hoz közelebb mentél.

- Ezek kik? - kérdezted suttogva.

- Egy idióta banda, akik múltkor szétverték JinKi-t... - csikorgatta fogait, majd elengedte a kezedet és beállt hasonló pozícióba, mint az a másik fiú. Még jobban megijedtél. Féltél, hogy mi fog történni, és féltetted barátodat. Iszonyatosan hibásnak érezted magad, hisz ha te nem mész el otthonról most nem lennétek itt és nem kéne Dongho-nak szétveretnie magát. A maknae rád nézett.

- Ne aggódj. - ezzel a mondattal nekirontott a másik fiúnak és ütni-vágni kezdték egymást. Nem bírtad nézni, szemeidet eltakartad és zokogni kezdtél. Egy percre csönd lett. Valaki megfogta a vállad és elrángatott, aztán újra hallottad a bunyó hangjait. Amíg Dongho a hat fiú egyikével verekedett, addig téged az egyik odaráncigált a többiekhez és hátrafogták a kezed. Amikor Dongho észrevette mindezt megállt.

- Engedjétek el ____! - üvöltötte, majd újra neki rontott annak, akit az előbb ütlegelt. Sikerült a földre terítenie. A többi fiú elengedett téged te pedig a földre rogytál. Barátod mindegyiket jól megleckéztette, majd felkapott karjaiba és örült futásba kezdett. Amikor messze kerültetek a helytől, lerakott és szorosan magához ölelt téged. Zokogni kezdtél, Dongho pedig csak szorított és apró puszikat adott homlokodra. Újra feltűnt a hat fiú. Mindenhol kék és lila folt borította őket. Dongho szorosan megragadta a csuklódat és futásnak eredtetek. Már a házad előtt voltatok, amikor valaki hátulról megragadta a kezed és hátrarántott. Dongho szemében iszonyatos düh volt.  A fiúknak rontott és a hat közül ötöt szétvert. A hatodik tartott téged fogságban. Fenyegetőzött, de Dongho tudta, hogy mit csinál. Végül sikerült a földön kikötni. A kis maknae ráült majd pofozni kezdte. Amikor megbizonyosodott arról, hogy most már biztonságban vagy, felállt és magához ölelve bevitt a házba. Remegtél és üres tekintettel néztél magad elé. Dongho csak nyugtatott és nyugtatott, de nem tudtál lenyugodni olyan könnyen. Később sikerült felfognod, hogy a barátodnak semmi baj és már biztonságban vagytok. Jó szorosan hozzábújtál Ő pedig csak ölelt és nem engedett el. Biztonságban érezted magad karjai közt. Végül eltávolodtál tőle Ő pedig egy lágy csókot lehelt ajkaidra miközben te lehunytad szemeidet. Újra adott egy csókot te pedig visszaadtad, majd egy csókcsata kellős közepén találtad magatokat. Vasízt éreztél a szádnál ezért picit eltávolodtál Dongho-tól és a szádhoz emelted a kezed. Picit véres volt. Barátodra néztél majd láttad, hogy alsó ajka fel van repedve. Innen származott az a kis vér.

- Így nem lehet... - mondtad és a falhoz hátráltál.

- Nem érdekel! - mondta határozottan és újra csókolgatni kezdte ajkaidat. Belementél a játékba és kezeiddel átkaroltad a nyakát, ezzel közelebb húzva Dongho-t magadhoz. Jobb lábadat felemelted és dereka köré fontad. A kis pocok felemelt majd a lépcső felé indult veled.

- Tudok ám menni!

- Tudlak ám vinni! - mosolygott rád, majd gyengéd csókot lehelt nyakadra. Szobaajtódat berúgta. Ledöntött az ágyra és ostromozni kezdte nyakadat. Akaratod ellenére is elhagyták ajkaidat egy-két sóhaj. Dongho újra megcsókolt, te pedig hajába túrtál. A hatalmas nagy csókcsatát végül te szakítottad félbe levegőhiány miatt. A kis maknae lassan levette rólad pólódat majd nyakadtól kezdve egészen a hasadig csókolgatott téged. Hasadnál kicsit elidőzött. Húzta az agyad, nagyon jól tudtad ezt. Közben levetted te is róla a pólóját. Kibújtatott nadrágodból és újra nyakadnak esett. Kigomboltad nadrágját Ő pedig gyorsan kibújt belőle és alsónadrágjából is.

- Még jó, hogy ilyenkor nincs itthon az apukád! Utál engem!

Felnevettél majd megcsókoltad. Megszabadított maradék ruhadarabjaidtól is majd rád nézett.

- Biztos vagy ebben?  -kérdezte, miközben egy hajtincseddel játszott és arcodat fürkészte.

- Azt hiszem.

- Ha nem akarod, nem baj, én nem erőltetem!

- Csak tedd meg! - mosolyogtál. Dongho kicsit bizonytalanul nézett rád,majd egy csók kíséretében beléd hatolt. Szemeidet összeszorítottad és szorosan megfogtad Dongho kezét. Lassan elkezdett benned mozogni és a fájdalom, amit eleinte éreztél, hamar elszállt. Minden egyes lökésnél gyorsabb tempóra váltott. A szoba a ti nyögéseitektől zengett. Pár lökéssel később a csúcsra jutottál,majd téged követett Dongho is. Ledőlt melléd az ágyra és magához húzott.

- Ha apád ezt tudná, megölne!

- Engem meg elküldene egy zárdába apácának. - kuncogtál.

2012. szeptember 29.

널 사랑하니까 /Kevin/

Világéletedben zárkózott és félénk lány voltál. Alig voltak barátaid, maximum egy-kettő ,de velük is csak sétáltál. Amikor Ők beszélgettek te csöndben voltál és vártad, hogy végre haza érj. A suliban mindig egyedül ebédeltél. Sokan csúfoltak téged emiatt, de téged nem zavart. Mindig azzal a kérdéssel támadtak, hogy miért vagy ilyen, hogy mi történt veled, ami miatt ilyen lettél. Ezekre a kérdésekre sosem válaszoltál. Magadtól is sokat kérdezted ezt, és elgondolkoztál a dolgokon. Végig vetted egész életed és jó alaposan elemezted. Mindig arra jutottál, hogy a szüleid miatt. Nagyon sokat vitatkoztak, a kapcsolatuk nem volt olyan, mint régen, kezdett minden megromlani. Egy darabig meg voltak együtt, úgy éltek, mint minden normális házaspár. Közben jöttél te. Te voltál a szerelmük gyümölcse. Óvtak és vigyáztak rád. Ahogy egyre jobban nőttél úgy jöttek a rosszabb időszakok és a sok vita .Tizennégy éves korodra már szinte minden naposok voltak a veszekedések. Majdnem mindenen ment a vitatkozás, míg végül édesanyád úgy döntött, hogy véget vet ennek az egésznek. Apukád egyik napról a másikra el is költözött. Minden nap beszéltél vele de folyamatosan csak kérdésekkel bombázott. Anyukádról kérdezgetett, hogy van barátja vagy sem, mikor jár haza és a többi. Ezeket a kérdéseket sosem bírtad és folyamatosan dühbe gurultál e kérdőmondatok hallatára. Anyukád ugyan ezt csinálta. Lassan vele sem jöttél ki rendesen. Folyamatosan kerülted és szépen lassan magadba zárkóztál. Szinte senkivel sem beszéltél, nem tudtad magad lekötni és csak mászkáltál a nagy világban. Egy nap arra mentél haza, hogy apukád otthon ülve nézi a tv-t. Egyből tudtad, hogy minden a helyére került. Két hétig újra minden a régi lett, viszont te ugyan úgy magadba zárkóztál. Teltek múltak a napok, lassan lejárt a két hét és újra vitáktól zengett a lakás. Nem bírtad tovább, teljesen bezárkóztál és nem csak magadba hanem a szobádba is. Egyre rosszabb és rosszabb lett a helyzet. Egy nap nem bírtad tovább. Elhatároztad, hogy kibékíted a szüleidet, ha törik, ha szakad. Sajnos nem sikerült, sőt a legrosszabbra fordult a helyzet. Az ősök beadták a válópert, apukád pedig végkép kicuccolt a lakásból. Itt tört össze teljesen a szíved. Olyan nagy sebet ejtett szíveden ez az egész, hogy többször is fel akartad magad akasztani, sőt, egyszer majdnem sikerült, de rajta kapott anyukád. Pár nap elteltével egy kicsit enyhébb dologgal próbálkoztál. A vízbe fulladással. Sajnos a kád nem volt a legjobb megoldás, mert fulladás helyett fejfájást kaptál. Akármennyire is próbáltad megölni magad, sosem sikerült. A sors még nem akarja, hogy meghalj. Annak a vén papikának ott fenn még dolga van veled. Amikor már végkép nem volt ötleted, hogy hogyan öld meg magad egy másik utat választottál. Ér vagdosás. Minden este vágtad magad másnap pedig csuklódat rejtegetted. Régi emlékek, de még most sem hagynak esténként aludni. 5 napja, szinte minden úgy ment, ahogy kellett. Nem voltak zűrök sem otthon, sem a suliban. De minden jónak vége lesz egyszer és veled sem kivételezett ott fenn az a szakállas ősz öregember (és most nem a Mikulásra gondolok). Mint mindig, most is este hatkor estél haza. Anyukád ugyan úgy fogadott mint mindig, de te csak leültél a tv elé és bámultad azt a nagy fekete dobozt amiben egyetlen egy normális műsor sem megy.

- Kicsim, menj fel a szobádba! - mondta anyukád te pedig csak értetlenül ránéztél majd mentél is. Újabb vita. Már teljesen eleged volt a folytonos hangzavarból így fogtad magad és az ablakon keresztül elmentél a parkba ahol aztán le is ültél egy padra. Halkan zokogtál majd valaki megfogta a vállad. Te felnéztél rá. Kevin állt előtted. Az osztálytársad volt, de maximum egyszer-kétszer beszéltél vele egész évben. Igaz, ki az akivel többet? Mindig is kedvelted, sosem volt veled bajod, volt egy időszak, amikor még szerelmes is voltál a fiúba, de az még nagyon régen volt. Leült melléd te pedig csak megfagyva néztél magad elé. Kevin csak simogatta a hátad és nyugtatott. Kezét a térdeden pihenő kezedre tette majd rád nézett. Érintésétől kezdtél megnyugodni így amikor te is ránéztél Ő egy ezerwattos mosolyt villantott amitől egy picit te is elmosolyodtál. Két mutatóujjával megpróbált nagyobb mosolyt teremteni arcodon, de mosolygás helyett elnevetted magad amitől Ő is. Egy halk köszönöm hagyta el ajkaidat Ő pedig csak legyintett. Felálltál és elmentél. Attól a naptól kezdve valamivel vidámabb hangulattal vetted a napokat, de még mindig piszkáltak téged. Az érvagdosással is felhagytál, de a hét közepén annyira mély ponton voltál, hogy újra elkezdted. A parkban ültél, azon a padon, ahol Kevin visszahozta mosolygós éned. Táskádból elővetted az üveglabdádat és a földhöz vágtad. Azonnal szilánkokra tört. Egy nagyobb üvegdarabot emeltél a kezedhez. Már készültél felvágni a kezed, amikor egy kéz megragadta a tiédet, egy másik pedig kiütötte belőle a szilánkot. A tettesre néztél, de azonnal elkaptad a fejed amikor megláttad, hogy Kevin akadályozta meg az újabb rossz tetted.

- Ezt ne! - ült le melléd. Te nem mondtál semmit, csak a szilánkokat nézted. Nem mertél a fiú szemébe nézni.

- Úgy látom, nincs más választás. Veled leszek minden egyes nap. Megvédelek mindentől! - mondta határozottan. Kevin mindig is a gyengébbek közt volt, de a lányok folyamatosan körberajongták és nem is csodáltad ennek az okát, hisz elég, ha csak ránéz az ember. Még lánynak is tökéletes lenne. Kevin hazakísért és másnap reggel már korán kint várt téged a házatok előtt lévő kis padon. Minden nap így volt. Voltak olyan napok is, amikor elmentetek fagyizni, de akadtak olyanok is amikor csak ültetek nálatok és tanultatok. Kevin lassan a legjobb barátoddá vált amit nem tűrtek a "menők". Érezted, hogy Kevin iránt már nem csak barátságot érzel, de nem közölted vele, mert féltél, hogy az a barátságotok közé állhat. Egy nap a suliban, amikor ebédszünet volt, ti kinn egy fa alatt ültetek és nézegettétek Kevin egyik albumocskáját, amiben volt egy-két közös képetek, sőt külön oldalak vannak bejelölve csak a ti képeiteknek. Mindegyik kis részhez volt egy cetli amire fel volt írva, hogy melyik nap hova akar elvinni. Amikor ezeket megláttad kikaptad kezéből az albumot és elkezdted lapozgatni, olvastad a cetliket és szíved megtelt melegséggel, könnyek gyűltek a szemedbe. Kevin elpirult és kikapta a kezedből majd egy csapat "nagy menő" lány odament hozzátok és elkezdtek neked magyarázni, hogy te csak kihasználod Kevint. A fiú nem bírta tovább. Te felálltál, hogy szembenézz a támadóiddal de erre Kevin eléd állt. Kezeit pedig kitárta.

- Hagyjátok békén! - a lányok meglepődtek.

- Miért is?

- Mert én Őt szeretem! - amikor ezt kimondta a lányok meglepődve és sértődötten elmentek. Kevin feléd fordult majd megcsókolt. Attól a naptól kezdve az egész életed megváltozott.

2012. július 01.

Te odio...pero...Te amo... /Kiseop/

Mindig is az volt az álmod, hogy híres koreográfus legyél ezért is kezdtél el különféle táncórákra járni. Már oviban kitűntél a tehetségeddel, de sosem állítottad azt magadról, hogy neked megy a táncolás. Folyton csak gyakoroltál és gyakoroltál, szinte folyamatosan túlhajszoltad magad, de még betegen is eljártál az órákra. Egy balesetben eltört a kezed de akkor sem adtad fel az álmodat. Végül úgy döntöttél, hogy az általános után tánciskolába mész. Mindig is kitűnő tanuló voltál így a felvételid remekül sikerült és tánctudásoddal lenyűgöztél mindenkit. Te voltál a legjobb táncos a lányok közül ezért volt néhány vetélytársad és gyűlölőd egyaránt de nem törődtél velük. A legjobb barátodat is ott találtad meg. A táncsuli pont a zenesuli mellett volt, így könnyen átmászkálhattatok a zenésekhez. Az ottani diákok közül is szereztél magadnak egy legjobb barátot így hárman követtétek álmotokat és megegyeztetek,hogy amint _____ befutott, mint énekesnő, te fogod koreografálni őt, másik barátnőtök pedig háttértáncosként fog veletek dolgozni.Előre elterveztétek az egész jövőtöket és készek voltatok arra, hogy ezt mind meg is valósítsátok. Történt egyszer, hogy a táncoslábú barátnőd úgy döntött, hogy felhagy a tánccal és inkább dalszerző lesz, ezért átiratkozott a zenesuliba. Nem volt ellenedre ez a dolog, támogattad a döntését és a jövőtöket újra elterveztétek. Most már te járkáltál át a zenesuliba. Egy nap, amikor barátnőiddel ebédszünetben a zenesuli udvarán ültetek megláttál egy fiút. Egyből belezúgtál, szerelem volt első látásra, de akkoriban az a fiú nagyon bunkó volt és így egyből ki is ábrándultál belőle. Teltek múltak az évek, barátnőidnek bejött a zenevilág de neked sehogy sem akart összejönni a koreografálás ezért háttértáncosként dolgoztál, de nem bántad, hisz minden nagynevű koreográfus így kezdte. Közben ahogy teltek az évek az a bunkó kis mitugrász fiú bekerült egy nagyon híres bandába, a U-KISS-be. Egyből elvetetted azt a gondolatot, hogy a banda rajongói közé állsz. Minden napod táncolással és próbákkal teltek. Egy szép nap kaptál egy ajánlatot az NH-tól és a Cube-tól is. Választanod kellett 2 nagynevű ügynökség közt. Barátnőid mind a Cube-nál voltak, de bármennyire is szerettél volna velük dolgozni, tudtad, hogy így sokan azt hinnék, hogy csak azért kerültél be a Cube-hoz, mert a legjobb barátnőid is ott dolgoznak. Hát fogtad magad és az NH-t választottad, de akkor még nem tudtad azt, hogy az a kis agyon iskoláztatott Kiseop is ott dolgozik. Az első napod remekül telt, próbáltál a többi táncossal, szünetekben ismerkedtél és egy remek barátra is találtál. Az első héten csak próbáltatok, majd közöltél veletek, hogy a U-KISS egyik turnéján háttértáncosok lesztek. Ekkor jöttél rá, hogy Kiseop is ennél az ügynökségnél van. Nem fogadtak el tőletek nemleges választ ezért el kellett azt fogadnod, hogy olyannal kell együtt dolgoznod és utaznod akit még mindig mindennél jobban utálsz. Egyik próbán sem szóltál hozzá és ez nagyon szúrta a csőrét így indulás előtt a reptéren leült melléd. Te csak forgattad a szemed és arrébb ültél. Ő újra közeledni kezdett felé. Mindig eggyel arrébb ültetek míg végül a földön kötöttél ki. Kiseop felpattant és a kezét nyújtotta.

- Ember te beteg vagy! Ne így próbálj meg közeledni szegény lány felé! Megijeszted! -kiabálta Kiseop-nak Eli amitől a többiek nevetésbe kezdtek. Te csak felálltál majd elmentél mellette és leültél egy másik kanapéra, de követett téged.

- Rég láttalak. - hajolt közelebb hozzád te meg jól eltoltad a fejét és nem szóltál hozzá.

- Ugyan már! Mindent tudok! Sosem akartam veled bunkó lenni, csak akkoriban sokan nem csíptek és azt hittem, hogy te is csak szemétkedni fogsz. A barátnőidet sem bírtam. - folytatta majd amikor észrevette, hogy nem figyelsz rá, felállt és megtett egy lépést, de te megszólaltál.

-Még mindig utállak... -  mondtad, de igazság szerint, ezt még te sem hitted el. Sőt, az utóbbi időben, újra elkezdtél érezni valamit Kiseop iránt.

- Ez nem volt meggyőző! - ült vissza melléd. Te próbáltad neki bizonygatni, de nem hitte el. Végig csak piszkált, még a repülőn is melletted ült.  A szállodában folyamatosan átmászkált hozzád ezért el is nevezted Mr. Zaklató úrnak amin Ő csak nevetett. Amikor csak tudtad kerülted és bujkáltál előle, de szinte mindig megtalált. Végül a vacsoránál teljesen kiverte nálad a biztosítékot. Amikor beléptél a szálloda éttermébe Kiseop az összes csapattársát elkergette a csendben és meghitten vacsorázó HoonHo pároshoz. Odasétált hozzád, megragadta a kezed majd az asztalhoz ráncigált.

- Na szóval, miért is kerülsz? - kérdezte.

- Már mondtam, utállak. - hazudtál megint. Utáltál hazudozni, nem is szoktál, de most teljes mértékben megvolt rá az okod.

- Ugyan! Ezt még te sem hiszed el! Valld csak be, vonzódsz hozzám! - mondta elégedetten.

- Ch! Álmodban sem. - nyomtad rá a hangsúlyt a sem szóra.

- Hogy te menyire nem veszed észre ezt az egészet. - esett le az álla. Csak értetlenül néztél rá, majd fogtad magad és átülté a barátaidhoz. Kiseop most nem ment utánad, amit picit furcsának tartottál, de nem igazán izgatott a dolog. Félszemmel mindig rápillantottál, Ő pedig csak téged nézett, amitől zavarba is jöttél. A barátaid mind megjegyezték, hogy szép vagy és nem csoda, hogy Kiseop téged szemelt ki, barátnőid pedig csak ott ültek melletted és irigykedtek, hogy a kockavillantó über sexy U-KISS tag pont téged nézett ki magának. Viszont te... Te egyáltalán nem érezted magadat szerencsésnek. Sőt, inkább féltél... Féltél, hogyha lenne is valami köztetek akkor mindenki téged támadna, és akkor mindenki azt gondolná, hogy csak Kiseop miatt kerültél be az NH-hoz és mentél a turnéra. Vacsora után mindannyian elmentetek aludni. Épp a zuhanyzóból jöttél ki, egy törölköző volt rajtad amikor épp kopogtak. Gondoltad, hogy egy barátnőd így kiabáltál egyet, hogy szabad majd a szekrényhez álltál.

- Szi-szia.- köszönt Kiseop meglepetten. Amikor meghallottad, hogy Kiseop az egyből elejtetted a pizsidet, ami a földön landolt.

- Bocs! Azt hittem, hogy egy barátnőm az! - mondtad rák vörösen és másik pizsit vettél elő majd a fürdőszoba felé indultál, de Ő megállított téged. Nekidőltél a falnak míg Kiseop leült az ágyra. Jól elbeszélgetettek, bár igazándiből Ő beszélt a múltról, hogy sosem bírt téged kiverni a fejéből és hogy mindig is bántotta az, ahogy akkor viselkedett veled. Annyi mindent mesélt, szinte végig vette az egész életét, te pedig csak figyelted azt, ahogy beszél, ahogy néz téged, ahogy néha a kezét tördelte, és igen, belezúgtál. Teljesen. Amikor megállt egy picit, te nyitottad a szád, hogy közölj vele pár dolgot, de eszedbe jutott, hogy fel kéne öltöznöd. Szóltál neki, hogy várjon egy picit majd bementél a fürdőbe amit magadra is zártál és felöltöztél. Amikor kijöttél Kiseop nem volt ott ahol körülbelül 10 perccel ezelőtt. A falnál állt. Odaléptél mellé majd nekidőltél a falnak .Ő eléd lépett és a kezével a falnak támaszkodott.

- Tudnod kell,hogy szeretlek. - mondta majd megcsókolt.

- Én is.  -felelted majd ő felemelt és az ágy felé vitt téged. Óvatosan lefektetett majd újra megcsókolt.

- Akkor? - kérdezte.

- Igen. - felelted majd megcsókoltad. Innentől kezdve egy párt alkottatok. Később komolyra fordult a kapcsolatotok és Kiseop megkérte a kezed. Rá két hónap múlva lezajlott az esküvő és már az év végén kiderült, hogy terhes vagy tőle. Következő évben meg is született a fiatok aki, mint kiderült, teljes mértékben az apjára ütött. 

2012. június 27.

I love u /Dongho x Xander/

Nem rég debütált Dél-Koreában a U-KISS, ezért a csapat legfiatalabb tagjának, Dongho-nak, nehéz dolga van, mivel még iskolába jár és így a bandára és az iskolára is kell figyelni, ami lássuk be, nem olyan könnyű dolog. Így is nehézkesen ment neki a tanulás, de most, hogy két dologra kell ugyan úgy koncentrálni... Reggel felkel és máris iskolába kell rohannia ha pedig nem oda, akkor fellépésekre és egyéb elfoglaltságokra. Fotózások, interjúk, felvételek hada várja Őt szinte minden egyes nap. A vizsgákra készülnie kell de nem tud, ha reggel iskola este pedig fellépés. Néha órán pótolja be az esték folyamán kihagyott alvás egy-egy részét. A tanárok egyik része megérti a maknae-t míg a másik folyamatosan szúrós szemmel nézi Őt. Dongho folyamatosan csak tanult és tanult, de a próbák és a fellépések kiverték a fejéből az anyagot ezért a négyes átlaga kettesre változott.

Egyik hétvégén a U-KISS szabadnapot kapott. Dongho tanult, a többiek pedig a ház egyes helyein pihentek.

- Aish! Kivágom a történelmet az ablakon!  -kiabált a kis maknae és már készült arra, hogy eldobja a könyvet amikor meglátta az ajtóban a vezetőt, Xander-t.

- Mi történt?

- Nem megy ez az egész! Nem akar benn maradni a fejemben! - ült le az ágyra. Az idősebb bement a szobába és lehuppant Dongho mellé majd kikapta a fiatalabb kezéből a történelemkönyvet.

- Szóval, melyik anyagot is tanuljuk?

- Tanuljuk? - kerekedett ki Dongho szeme.

- Segítek! - mosolygott Alexander.

Olyan gyönyörű mosolya van! Mi? Mi van? Shin Dongho, térj már észhez az istenért! Hisz Xander fiú! Ekkora hülye te sem lehetsz ember!

- 190. oldal! - mutatott a könyvre mire Xander kifújta a levegőt és az előbb mondott oldalra lapozott. Mikor meglátta nagy betűvel felírva az anyag nevét, elmosolyodott.

- Mi az? - kérdezte Dongho és közel hajol a tankönyvhöz, hogy kiszúrja azt a vicces dolgot.

- Semmi, csak ez olyan régi anyag!

- Áh, én meg azt hittem, hogy valami vicceset látsz! - nézett a könyvre unottan majd Xander elkezdte a fiatalabbnak olvasni a tankönyvben található szöveget. Közben Dongho majdnem hibátlanul kitöltötte a munkafüzetet majd elkezdték együtt kiemelni a könyvből a lényeget. Amint készen lettek a kis maknae egymás után többször elolvasta a kiemelt szöveget. A leader elkezdte kikérdezni Dongho-t de mindig meg kellett állniuk mert a fiatalabb elfelejtette a szöveget vagy éppen rosszul mondott valamit. A végére már teljesen megzavarodott a kis maknae és össze-vissza beszélt.

- Nem jó Dongho, nem jó! Ennyi hibát 5 mondatban! Na, gyere! Olvassuk el még egyszer! - Xander felállt odasétált Dongho-hoz és elolvastatta vele a szöveget még egyszer. A 10. próbálkozásra a fiatalabb levágta magát az ágyra.

- Hyung, nekem ez nem megy! Ehhez nekem nincs agyam!

- Jaj, ne butáskodj már! A munkafüzetet is majdnem hibátlanul kitöltötted!

- De az könnyű volt!

- Ugyan azt írtad le, amit most el kéne mondanod! A dalokat is simán megtanulod, a koreográfiát is rendesen meg tudod tanulni!

- Mert azokat élvezem!

- Csinálj úgy, mintha ez is buli lenne! - mosolygott Alexander. Dongho nagyon húzta  a száját, de végül belement. Egész nap csak tanultak és tanultak. Xander fel s le mászkált a szobában kezében a könyvvel és a fiatalabbnak mondta az anyagot,míg az meg az ágyon fekve visszamondta a leader-nek.

Túl tökéletes... Dongho! Már megint baromságokat beszélsz! Fiúk vagytok! A fene egye meg kanállal! Akkor is szeretem! 

- Dongho! Dongho!

- He? Mi az?

- Figyelsz te rám?

- Ja, persze! - Xander megforgatta a szemeit majd leült Dongho mellé és utoljára elolvasta a megtanulandó sorokat. Becsukta a könyvet és a maknae felé fordult. A fiatalabb elkezdte mondani az anyagot, de megint tévesztett.

- Vacsora! - kopogott be a galamb Dongho szobájába,mire a szoba tulajdonosának felcsillant a szeme.

- Mindjárt megyünk, csak Dongho felmondja az anyagot nekem! - ezzel vissza is fordult csapattársa felé, aki egy szó nélkül hibátlanul elmondta az anyagot, így készen állt arra, hogy elmenjen vacsorázni.

- Ügyes vagy! - mosolygott Xander majd elindult az ajtó felé de Dongho elé ugrott és egy puszit nyomott az idősebb arcára.

- Köszönöm Hyung! Szeretlek! - mondta és már be is rohant a konyhába.

- Ha te tudnád, hogy én mennyire szeretlek... - tette arcára kezét a leader majd szívéhez kapott és mosolyogva ment be a konyhába a többiekhez.

2012. augusztus 27.

With You /Myungsoo/ [+16]

Iskola után, mint mindig, most is barátoddal mentél haza, illetve csak akartál egészen addig, míg ki nem találta, hogy aludj ott nála. Hülye lettél volna nemet mondani, így minden gondolkodás nélkül belementél az ajánlatba. Ezerszer voltál már náluk, ezerszer aludtatok már együtt, de mindig csak nálatok. Most viszont az Ő szülei nincsenek otthon így gondolta, hát miért is ne aludhatnál ott? Kéz a kézben sétáltatok az utcán. Az idő nem volt túl jó, sőt, a felhőkből ítélve vihar is lehet, méghozzá hatalmas. Fáztál kicsit így felhúztad Myungsoo pulcsijának cipzárját. Barátod elkuncogta magát. Aranyos voltál a szürke pulcsijában, ami lássuk be, kicsit nagy volt rád. Kezedet az iskolai egyenruhájának zsebébe csúsztatta és úgy sétáltatok tovább. Az ismerős házak mellett elhaladva egyre jobban izgultál, hogy vajon hogyan fog sikerülni ez a hétvége. Három nap szülők nélkül, a barátodnál. Azért kicsit féltél a felmerülő dolgoktól, de úgy érezted, hogy nagyon is jót fog nektek tenni ez a kis idő. A házba beérve levetted cipődet majd táskáddal a hátadon besétáltál Myungsoo szobájába. Ő a konyhába ment, hogy összedobjon valami ebédet. Előkaptad kedvenc rövidnadrágod, egy aranyos, rózsaszín pólót majd mikor felöltöztél visszavetted magadra barátod szürke pulcsiját. Imádtad hordani, így mindig úgy érezted, hogy veled van. Kiléptél a szobából és halkan Myungsoo mögé osontál. Kezeidet hasánál összekulcsoltad és úgy bújtál hozzá. Elmosolyodott majd megfordult és szorosan magához vont. Már egy éve vagytok együtt és a néha megtörténő viták ellenére tökéletesnek tudhatjátok a kapcsolatotokat. Myungsoo homlokodra adott egy puszit majd visszafordult a tűzhelyhez. A szokásos ebéd lesz, ramen. Régen sosem szeretted, de amikor barátod először csinált neked, és megkóstoltad, egyből úgy érezted, hogy ez lesz a kedvenc ételed. Leültél az asztalhoz és az evőpálcikáddal kezdtél el játszani. Még vicces hangokat is adtál ki, amiken Myungsoo nagyokat kacagott. Amint kész lett a ramen lerakta az asztalra és nekifogtatok az ebédnek. Később az idő iszonyatosan rosszra fordult és a tervezett séta elmaradt így a tv előtt, egymáshoz bújva beszélgetettek. Fejed Myungsoo vállán pihent, míg kézfejed mellkasán. 

- Nem megyünk.... nem megyünk el fürdeni? - néztél fel arcára, amint megjelent egy féloldalas mosoly. Rád nézett majd bólintott egyet, mire felpattantatok és a fürdőbe siettetek. Myungsoo vizet engedett a kádba te pedig telenyomtad habfürdővel. Persze egy kis víz bőven jutott a ruhátokra is. Nevetgélve vetkőztetek le majd ültetek be a kádba. Testedet Myungsoo mellkasának döntötted, kezeiteket összekulcsoltátok és csendben ültetek a kellemesen forró vízben. Időközben barátod apró csókokkal lepte el nyakadat. Bármennyire is élvezted kicsit elgondolkoztál azon, hogy vajon mi lesz majd, ha már nem lesztek együtt, és ez egy csöppet elvette a kedved, amit Myungsoo észre is vett.

- Hééé, mi a baj? - kérdezte miközben kezdete elengedve ölelt át. Halvány mosoly kúszott arcodra, szorosan szerelmedhez simultál. Halkan felsóhajtottál miközben szemeidet lehunytad. Érezted, hogy képes lennél azonnal elsírni magad, és nem akartad, hogy ezt Myungsoo lássa. Szerencséd volt, hogy a kádban ültetek és háttal voltál neki, így nem látta sápadt arcod, lassan könnyekben ázó szemeidet. Kezeddel megtörölted az arcod, hogy ne legyen észrevehető szemeden, hogy majdnem elsírtad magad.

- Csak olyan jó most minden és egyszer minden jónak vége lesz...

- Tudom mire gondolsz és azonnal verd ki a fejedből! Bármi legyen, én itt leszek neked és nem hagyom, hogy elmenj! Nem engedlek el, soha! - apró puszit nyomott válladra mire te megfordultál, lábaidat kilógattad a kádból kezeidet pedig Myungsoo nyaka köré fontad. Vészesen közeledtél ajkaihoz, végül egy lágy csókba invitáltad, amiből csókcsata lett. Nyelvével végignyalt alsó ajkadon aminek következtében résnyire kinyitottad szádat így nyelve szabad utat kapott. Nyelvetek őrült táncot járt. Myungsoo egy kicsit lecsúszott a kádban, te visszatornáztad lábaidat a vízbe, majd barátod teljesen magára húzott. Kezével oldaladat simogatta. Ajkaidtól elválva támadta be nyakadat. Érzékeny bőrödet szívogatni kezdte. Tudtad, hogy ez holnapra meg fog látszani, de nem törődtél vele. Fejedet hátradöntve érezted barátoddal töltött időd minden egyes percét. Végül lágy puszit nyomott nyakadra és hajadat füled mögé tűrte. Elmosolyodott majd apró puszikat adott szádra amiből újabb csókcsata keletkezett. Eltoltad magadtól és vele szemben helyezkedtél el a kádban. Lábaidat felhúztad, kezeddel átkaroltad őket és végig Myungsoo-t figyelted. Szemeztetek egymással végül az arcába fújtál egy jó nagy adag habot. Egymást fröcsköltétek, nevetgéltetek, élveztétek egymás társaságát, mint ahogy azt eddig is tettétek. Tökéletesen érezted magad Myungsoo mellett. Nem kellett neked más, csak Ő és a gyönyörű pillanatok.

Jack the Ripper /Hoya/ [+18]

Mindenki ismeri Hasfelmetsző Jack történetét, a gyilkosságait, tudja mindenki, hogy milyen egy mocskos sorozatgyilkos volt. Soha nem tudták elkapni, London történetében pedig még mindig nagy szerepet tölt be az a sok gyilkosság, amit Ő követett el. Ő volt az első elismert sorozatgyilkos. Öt áldozatot tartanak számon, de mindenki tudja, hogy ennél több volt. Hasfelmetsző Jack neve már 125 éve a köztudatban él, és bár maga a gyilkos meghalt, de az utódja, csodálója, követője most megeleveníti a londoni gyilkosságok sorozatát Seoul utcáin. A borzongás egyszer véget ért, de most újra elkezdődött. 

A lepedő teljesen átázott a vértől. A halott prostituált körül hatalmas vértócsa volt, a lepedő, a takaró, egyszerűen minden vérben ázott. Lee Howon papírzsepit tekert egy toll köré és úgy ült az íróasztalhoz, hogy megkezdje következő levelét. Elővette a kis üveget, amiben vér volt majd kicsit megrázta. Kezdett megalvadni, nem volt már jó, sejtette, hogy nem fogja tudni használni. Hosszas levelet kezdett el írni. A Seoul-i Hasfelmetsző Jack-nek nevezte magát. A levél megírása után vérvörös kezére nézett. Sóhajtva állt fel az asztaltól majd a mosdóba ment, hogy lemossa kezéről az ocsmány nő gusztustalan vérét. Piszkosnak, férgesnek érezte magát. Legalább ötször mosta meg kezét és törölte meg jól. Bőrkesztyűjét felhúzva lépett ki a kis helyiségből és indult meg a nő felé, hogy a vérben ázó ágyneműbe csavarva le tudja cipelni a sikátorba a holtestet. A levelet összehajtotta majd a prostituált szájába nyomta, hogy a rendőrök megtalálják. Végül zsebre vágott kézzel indult haza barátnőjéhez, aki mit sem sejtett Howon gyilkos énjéről. Szeme előtt lebegett, ahogy egy haszontalan életet olt ki, ahogy a nő szeméből lassan eltűnik az élet és mellkasán ott a hatalmas tátongó lyuk, melyben látszik szíve, amit bármelyik percben képes kitépni helyéről. Kulcsát előkotorta zsebéből majd behelyezte a kulcslyukba. Kettőt kattant a zár és Howon már a lakásban is volt. Barátnője egyetlen egy köntösben lépett ki a fürdőből, mire a fiú agyában minden összezavarodott és abban a nőben, akit a világon a legjobban szeretett, csak az a mocskos és undorító prostituáltat látta, akit legalább fél órával ezelőtt ölt meg és hagyott ott a lakás mellett lévő sikátorban a levéllel együtt. Howon agyában minden a gyilkolás körül forgott és monoton csak egyetlen egy szó ismétlődött a fejében: ölni, ölni, ölni és ölni. A lány nem törődött barátja furcsa viselkedésével, inkább elindult a hálószoba felé, hogy fel tudjon öltözni. A sorozatgyilkos még mindig csak állt és ugyan azon törte a fejét, miközben maga előtt leperegtek a képek, ahogy szépen lassan, élvezettel ontja ki egy újabb ember életét. Lábai önállóan kezdtek el mozogni és akaratlanul is a hálószoba irányába sétált. Agya teljesen elködösült, újra gyilkolni akart, át akarta érezni azt az érzést, amikor a vékony, mégis erős kötéllel fojtogat valakit, amikor a kést mélyen a testébe helyezi és apró, sebészi pontossággal kezdi el felnyitni a halott nő testét melyből egy-két szervez kivesz. 

Lassan, határozottan lépett be a szobába, ahol barátnője fehérneműben állt a szekrény előtt. Howon testét egyszerre járta át a szerelem és a gyilkolási vágy. A lányhoz lépett, hátulról átölelte és fejét a vállára döntötte. Nyakát kezdte el csókolgatni, mire ___ felkuncogott és Howon hajába túrt. Megfordult, a fiú ajkaira tapadt és az ágy felé kezdte vezetni. Ledöntött és fölé mászott. Újra nyakát kezdte el csókolgatni, miközben megszabadította melltartójától. A lány fordított az álláson, kigombolta Howon ingét majd az ágy mellé ejtette, ezt követte a farmernadrágja és a boxere is. Minden egyes kockájára egy-egy csókot lehelt. Még egyszer eljátszotta ezt majd a fiú férfiasságát szájába véve kezdett el dolgozni. Howon testét átjárta az élvezet, de ott motoszkált az érzés, hogy ölnie kell. Ölnie kell és nem állhat le. Felhúzta a lányt megfordította az állást majd ajkaira tapadt. Lehúzta bugyiját, egyik ujját belé helyezte, majd egy másikat is. Egyre jobban érezte, hogy muszáj lesz ölnie. Barátnője egyre hangosabbakat nyögött, lassan sikított már. Egy hangos sóhaj kíséretében nyögte Howon nevét, majd elélvezett. A fiú tökéletesnek látta az alkalmat egy ember életének kioltásához, így az egyik párnát felkapva szorította a lány fejéhez. Ficánkolt, kapálózott alatta, de teste egyre jobban gyengül, ahogy az élet elhagyja testét. Végül már nem kapálózott, nem adott ki hangokat, nem vett levegőt. Meghalt. Howon önelégült mosollyal az arcán szállt re a lányról, akiben csupán azt a nőt látta, akit reggel ölt meg, aki minden nap több férfival feküdt le, hogy aztán drogot vagy alkoholt vegyen magának. A fiú felöltözött majd az éjjeliszekrényhez lépett, amiből egy éles kést húzott ki. Jól megnézte a nemrég kiélesített pengét majd a holtesthez lépett. Leült az ágyra. Először csak karcolgatta a halott lány bőrét, majd hasának közepén erősen belemélyesztette a kést. A seb azonnal vérezni kezdett, beleszúrta újból, majd lassan húzni kezdte felfelé a szívéig. Ott megállt majd gondolkozni kezdett, hogy hogy is vegye ki a lány szervét. Apró szúrásokat ejtett a testen, ezzel kört alkotva, amit végül ki is vágott. Elé tárult a lány belső része. Élvezettől bizserget minden egyes porcikája. A kést az ágyra helyezte, amin a lepedő már csurom vér volt. Csak folyt a halott lányból, Howon pedig nem zavartatta magát. Remegő kézzel nyúlt a lány szívéhez, amit aztán szépen óvatosan emelt ki a testből. Az éjjeli szekrényre helyezte, majd egy tollat mártva a testbe írni kezdett. Utolsó levelét írta, majd a halott lány belsőszervéhez helyezte. Elővette pisztolyát, megtöltötte a tárat, Ajkait kinyitotta, a pisztolyt szájába helyezte, ujját a ravaszra simította. Szemeit lehunyva húzta meg a ravaszt. A gyilkos vére beterítette a függönyt, a golyó az ablakon át távozott. Howon teste élettelenül zuhant a padlóra. 

Így történt hát, hogy Hasfelmetsző Jack-et és utódját sosem tudták elkapni.

Trouble maker /Myungsoo/ [+18]

Mindenki fülét-farkát behúzta, ha meghallották Myungsoo nevét, ugyanis Ő volt az iskola bajkeverője, a leghelyesebb és legveszélyesebb fiú. Halomszámra törte össze a lányok szívét és persze halomszámra verte szét az embereket, ha kellett. Egyetlen egy női szív volt, amit soha nem akart összetörni, és az a tiéd volt. Soha nem mondta neked, de a verekedések nagy része csak azért történt meg, mert téged védett. Egy rossz szót sem mondhattak rólad az emberek. Myungsoo mindig is a közeledben volt. Mikor megismerted új voltál az iskolában. Már első nap megtaláltak téged a drogos nagymenők és próbáltak téged elhurcolni, mire Myungsoo ott termett és ellátta a baját a négy fiúnak. Azóta barátok vagytok, de mind a ketten tudjátok, hogy az, ami köztetek van, már nem barátság. Ez sokkal több, sokkal jobb.
Épp hazafelé sétáltál, amikor támadt egy olyan érzésed, hogy most sürgősen a barátodhoz kell menned. Már többször is megérezted, hogy valami baj van, így megfordultál és elkezdtél visszafelé sétálni. A végére szinte már futottál. A jól ismert házhoz érve lelassítottál majd a pótkulcsot előhalásztad a zsebedből és kinyitottad az ajtót. Mivel zárva volt így tudtad, hogy Myungsoo még nincs otthon. Leraktad a táskádat a fotel mellé majd leültél és vártál. Már-már kezdtél unatkozni, amikor hirtelen elfordult a zár, az ajtó kitárult és Myungsoo szédült be rajta. Azonnal odarohantál és segítettél neki megállni a lábán. Felnéztél arcára. Fejedet csóváltad és magadban elhordtad mindennek azt a fiút, akit szeretsz. A nappaliba vezetted majd a konyhába mentél és töltöttél neki egy pohár narancslét. A felső szekrény harmadik ajtaját kinyitva lekaptad a polcról az elsősegélydobozt és visszacsörtettél barátodhoz. A poharat leraktad a dohányzóasztalra majd az elsősegélydobozért nyúltál. Kivetted belőle a fertőtlenítőt, vattát és ragtapaszt. Letörölted Myungsoo arcáról a vért, a sebeket fertőtlenítetted majd be is kötötted őket. Alsó ajkán lévő vérző sebére tévedt tekinteted. Ujjaddal letörölted a vért, majd kidobtál minden véres vattát és elmentél kezet mosni. A mosdóban végig tükörképedet nézted. Falfehér voltál. Mindig ilyen leszel, ha vért látsz. Végül kiléptél a fürdőből és visszasétáltál a nappaliba. Leültél Myungsoo mellé. Percekig csak csöndben ücsörögtetek végül nagyot sóhajtottál.
- Miért kell mindig bajba keveredned? Miért nem véded meg magad jobban? Jól esik, hogy bántanak? - hangod erősebb volt, mint szeretted volna. Myungsoo ajkait egy közepes hangerejű ch hagyta el.
- Neked nem mindegy? - kérdezte idegesen miközben felpattant.
- Képzeld, nagyon nem mindegy! A barátom vagy és szörnyen aggódok érted ilyenkor! Védd meg magad!
- Nem magamat kell védenem, hanem téged! Lehet, hogy neked nem tűnt fel, de nekem egyenesen kiszúrja a szemem az, hogy minden egyes fickó megbámul, letámadnak esténként, legalább már vagy ezerszer védtelek meg attól, hogy megerőszakoljanak! Idegesít, hogy mindenkinek csak arra kellenél, holott rengeteg lány van még rajtad kívül, idegesít, hogy mindenki mindent mondd rólad, minden rosszat! Inkább veretem magam halálra, minthogy akár egy karcolás is legyen rajtad! - kiabált. Nem hittél a fülednek. Csak ültél Myungsoo előtt és nagyokat pislogtál. Végül csak besétált a szobájába és becsapta az ajtót. Idegesen dőltél hátra a kanapén. Egyszerűen nem tudtad felfogni ezt az egészet. Mégis mi volt ez? Mit jelentsen ez az egész? Ennyire fontos lennél számára? Tudtad, hogy több van köztetek szimpla barátságnál, de akkor sem volt tiszta ez az egész. Elmélkedésed után bekopogtál Myungsoo-hoz, mire halkan mondott valami "gyere be" szerűséget. Kinyitottad az ajtót és leültél a fekvő barátod mellé.
- Én sajnálom! Tudom, hogy nem kellett volna, de... - nem tudtad befejezni a mondandódat. Mert Myungsoo ajkait a tiédre tapasztotta. Először kitágult szemekkel néztél magad elé, míg Myungsoo becsukta a szemét és mindent beleadott a csókba. Végül te is így tettél és visszacsókoltál. Egymás ajkait faltátok percekig. Barátod végignyalt alsó ajkadon mire te résnyire kinyitottad. Myungsoo átcsúsztatta nyelvét és táncra hívta a tiedet. Ledöntött az ágyra, föléd mászott és ajkaidról nyakadra tért át. Fejedet kicsit hátrahajtottad, kezeddel a fiú hajába túrtál. Élvezted azt, amit csinált de rá kellett jönnöd, hogy legalább ezer lánnyal eljátszotta már ezt. Aztán az is beugrott, hogy mit is mondott neked végig. Újra csókcsatába kezdtetek. Megfogta pólód és őrült lassúsággal kezdte lehúzni rólad. Amint ez sikerült elhajította szobájának egyik szegletébe és melltartódat is utána küldte. Felült, levette pólóját majd ajkaidtól hasadig apró puszit nyomott tested minden szegletére. Nyakadnak esett miközben kezeivel melleidet kényeztette. Levetted róla nadrágját boxerével együtt. Ő is megszabadított utolsó ruhadarabodtól. Egy laza mozdulattal fordítottál az álláson, így te kerültél felülre. Ajkaira tapadtál majd hosszas csókcsata után nyakát kezdted el szívogatni. Hasának minden szegletére adtál egy csókot, de mikor elértél férfiasságához, elbizonytalanodtál. Erőt vettél magadon és egy utolsó csókot nyomva hasára megfogtad pajtását és dolgozni kezdtél rajta kezeddel ezzel halk morgásokat kicsalva belőle. Később szádba vetted és úgy folytattad azt, amit elkezdtél. Egyre inkább érezted, hogy hamarosan elélvez. Még egy utolsó morgás hagyta el száját majd sejtésed beigazolódott. Először nem tudtad, hogy mit kezdj magaddal, végül lenyelted szád tartalmát. Felmásztál Myungsoo-hoz mire újra Ő került felülre.Ajkaidat kezdte el falni, miközben egy lassú mozdulattal beléd hatolt. Fájdalmat éreztél. Szemeidet erősen összeszorítottad és kicsit ráharaptál alsó ajkára. Először hagyta, hogy megszokd az érzést majd amikor ez sikerült lassú tempót diktálva kezdett el benned mozogni. Minden egyes lökésnél egyre gyorsabb tempóra váltott. A szobát, sőt, az egész lakást hangos nyögéseitek töltötték be. Hol Myungsoo hátát karmolásztad, hol pedig a lepedőbe markoltál. Egyre jobban érezted, hogy hamarosan a csúcsra jutsz. Nyögéseid már-már sikításokba mentek át. Myungsoo fejét nyakadhoz tette, homlokáról folyt a víz. Egy nagyobb lökésnél erősen belemélyesztetted hátába a körmeidet, a hátad ívben megfeszült majd egy kisebb sikoly kíséretében elérted a csúcsot. Pár lökés után, egy hangos morgás közben pedig Myungsoo is követet. Fáradtan lihegtetek. Barátod nyakadat kezdte el csókolgatni, végül ajkaidon időzött el. Belemosolyogtál a csókotokba, mire elhúzódott tőled.
- Hiába nevetsz, nem olyan könnyű ám tudatni veled, hogy szerelmes vagyok beléd! 3 éve minden nap közlöm veled gesztusokkal, de te egyiket se veszed észre! Erre lefektetlek és leesik neked... Hihetetlen vagy... - beleütöttél vállába mire magára rántott. Elnevetted magad majd újra megcsókoltad...