You are my best friend /WooGyu/

Woohyun's Pov

Egész életemben voltak barátaim, körülvett rengeteg kedves ember, akiket én egytől egyik szerettem, de mégsem találtam azt az egyet, akiben feltétel nélkül megbíztam volna, akire teljesen rábíztam volna magam, az életem, a jövőmet. Nem volt kinek elmondanom minden titkomat, nem volt kivel megosztanom bánatomat s örömömet. Ez így egész eddigi életemben. De aztán egy nap. Életem legszebb napján megismertem az az embert, akire elég volt csak ránéznem és tudtam, hogy Ő lesz az az egy, akinek mindent elmondhatok, akivel mindent együtt fogom csinálni.

2008-at írunk. Ez az év merőben más, mint a többi. Furcsának érzem magam és nem tudom, hogy mire, de készülök valamire. Valamire ami meghatározó dolog lesz az életemben. Szívem hevesebben kezd el verni, mikor rágondolok. Ebben az évben olyan más vagyok. Minden nap egyre boldogabb vagyok és egyre nagyobb esélyét látom annak, hogy 2008-ban megtalálom a legjobb barátomat. Egy nap egyik barátnőmmel sétáltunk Seoul utcáin kezünkben a frissen zsákmányolt fagylaltokkal. Szerettem AhJin társaságában lenni. Nagyon vicces és okos lány volt. Az egyetlen furcsa dolog benne az az, hogy túlságosan is aggódik a jövőm miatt, pedig erre semmi szüksége. Pontosan tudom, hogy mi szeretnék lenni, és ha nem jön be, akkor is ott az a bizonyos B terv. Sétálás közben AhJin a szokásosnál is többet beszélt. Csupa fölösleges és értelmetlen dolgokról mesélt, de tökéletesen lekötött társasága így nem is bántam. Egy pillanatra megállt egy kirakat előtt, és amikor végképp elhallgatott akkor kezdtem csak el igazán furcsállni. A nagy, átlátszó üvegre emeltem tekintetem és ugyan azon a nagy plakáton akadt meg szemem, mint barátnőmé. Egy nagy plakát rajta a Woollim Ent. nevével. Meghallgatás lesz náluk. Barátnőm egész hazaút alatt azzal nyaggatott, hogy jelentkezzek. Végül beadtam a derekam és a következő hónapban el is mentem a meghallgatásra. Lábaim kezemmel együtt remegtek. Szívem őrülten vert és egyszerűen féltem levegőt venni. Az egész épületet elárasztotta a sok lány és fiú. Voltak, akik párban jöttek, voltak akik egyedül. Rengeteg szülő ölelgette gyerekét, én meg csak ott álltam egy magam. Szüleimet kinn hagytam a kocsiban, nem akartam, hogy ilyen állapotban lássanak. Életemben nem izgultam még ennyire. Féltem mindenkitől, aki az épületben volt. Féltem a hangomtól, attól, hogy egyszer csak elcsuklik és éltem legnagyobb esélyét lehúzhatom a wc-n. Féltem attól a bizonyos szobától, amire nagy betűkkel rá volt írva, hogy meghallgatás. Körülbelül a kétezredik ember lehettem, aki aznap bement abba a szobába - legalábbis a papírom szerint. Amikor megláttam az asztalnál ülő 4 embert, szinte magát a 4 legrémisztőbb horrorfilmbeli gyilkosokat láttam magam előtt. A névtáblák segítségével megtudtam, hogy középen az igazgató ül, mellette a helyettese, tőle jobbra egy menedzser és az énektanár foglalt helyet. Nagy levegőt vettem majd szememet lehunyva elkezdtem énekelni Stevie Wondertől a Lately-t. Minden erőmet a dalba fektettem, egész lényemmel azon voltam, hogy minden hang a helyén legyen. 20 percig voltam a nyomasztó szobában. Elénekeltem egy dalt, előttem tárgyalt meg mindent a 4 fejes majd hosszasan írtak az előttük található papírra, amin csak annyi szerepelt, hogy Nam Woohyun és egy-két adat. Ezek után csak hazaküldtek azzal a mondattal, hogy majd értesítenek. 

Legalább három hét telt el a meghallgatás után, mire a Woollim Ent. egyik nagyon kedves - legalábbis kedvesnek tűnő - alkalmazottja telefonon értesített arról, hogy igenis bent vagyok, gyakornok leszek, és ha nagyon keményen dolgozok, akkor akár még egy nap híres énekes is lehet belőlem. Ennél több nem is kellett. Még abban a hónapban megtudtam mindent és be is költöztem a Wollim kollégiumába hat másik fiúval együtt. A jelek szerint 2010-ben debütálunk majd mi heten, együtt, mint Infinite. A kollégiumban összesen három szoba volt és egy nagyon kicsi konyha egy előtérrel. Csak úgy első benyomásra, első nap, ott helyben kellett eldönteni, hogy ki melyik szobába menjen. Egy nagy szoba volt, két hellyel, egy kisszoba 3 hellyel és egy közepes méretű szintén 2 hellyel. Már első nap nagy vita volt abból, hogy ki legyen az a két személy, aki megkaphatja a szent nagyszobát. Végül a legidősebb tag, a leader-nek kiszemelt személy, Kim Sunggyu mindenkit leállítva, kicsi szemeit bevetve a kezébe vette a vezetést, ahogy azt egy igazi leader tenné. 

- Lássuk csak! Heten vagyunk. Van 3 tökéletes arcunk, két menő rapperünk, egy anyukának megfelelő emberünk és én, a tökéletes apuka! - mindenki csak pislogott. Igazság szerint én szerettem volna Sunggyu-val egy szobába kerülni. Összesen 5 mondatot válthattunk eddig, de mikor megláttam a menedzser-sshi irodájában már tudtam, hogy Ő lesz az az egy, akiben feltétel nélkül megbízhatok, akire teljesen rábízhatom magam, az életem és a jövőmet. Neki akartam elmondani minden titkomat, tudtam, hogy vele akarom megosztani bánatom és örömöm egyaránt. Tudtam, hogy őt akarom. Azt akartam, hogy Ő legyen az az egy, aki életem végig velem marad és az, akivel mindent együtt csinálunk. 

- Szóval... Woohyun, te jössz apucival a nagy szobába! A Flower Boys két tagját, Sungyeol-t és Sungjong-ot Hoya-val a kicsi szobába rakjuk, a harmadik szépfiút, L-t és Dongwoo-t pedig a közepesbe! - önelégült mosoly ült ki Sunggyu-sshi arcára majd vállamat megveregetve elindult a szobába. A maknae, Sungjong persze pufogott, hogy a legkisebb szobába került, de ez ellen már nem volt mit tenni. Örültem annak, hogy Sunggyu engem választott. Myungsoo és esélyes volt arra, hogy vele kerüljön egy szobába, de végül mellettem döntött. Azután a nap után teljesen megváltozott az életem, hisz megtaláltam a legjobb barátom. Olyanok lettünk, mint anyuci és apuci, akiknek van 5 elviselhetetlen de imádni való fiúk. Habár néha Sungjong nem nevezhető fiúnak. Mindent együtt csináltunk, volt kinek elmondanom mindent és ha néha veszekedtünk is, sosem volt nagy harag. Tudtam mindent a legjobb barátomról és Ő is rólam. Az összhang tökéletes volt köztünk. Ha néha féltékeny is voltam a többiekre, tudtam, hogy Sunggyu engem szeret a legjobban. Mára már... Kim Sunggyu nélkülem olyan, mint pálcika kanál nélkül, mint tű cérna nélkül.

Nothing's over /MyungJong/

Sungjong's Pov
Tudod Myungsoo, téged nem lehet elfelejteni... Próbáltalak kiverni a fejemből, elhagyni azokat az ostoba érzéseket, amelyeket irántad érzek, de nem ment. Egyszerűen nem tudlak elfelejteni, pedig az lenne a legjobb. Olyan jó barátom vagy és annyi minden történt már velünk. Mikor azt mondtad, hogy mindig legyünk egymáshoz őszinték, én rábólintottam, hisz egy barátságot nem lehet hazugságokra építeni, főleg, ha együtt élsz az illetővel. De amikor láttam, hogy hogyan viselkedsz a többiekkel... Az az érzés, ami hatalmába kerített... Nem tetszett. Legszívesebben minden alkalommal elordítottam volna magam, és kitéptelek volna a többiek karjaiból, de nem tettem. Inkább a szobámba sétáltam és ott ültem az ágyon, hátha egyszer bejössz, és úgy törődsz majd velem is, mint a többiekkel. Hiába kérdezted meg, hogy mi a bajom, én csak odanyögtem neked egy halk mondatot, miszerint nincs semmi bajom... Pedig volt baj.
Akkor még vak voltam. Vak voltam, mert nem láttam, hogy velem sokkal többet vagy, velem többet foglalkozol. Akkor nem tudtam értékelni igazán mindazt, amit tőled kaptam, amit értem tettél. Hiba volt. Ha tisztán láttam volna, most sokkal többet adhatnék neked, a puszta szeretetnél, hisz te többet érdemelsz, sokkal többet.
Szeretnék veled jobban törődni, hogy tudd én sokkal jobban szeretlek, mint bárki más ezen a Földön. Azt akarom, hogy tudd, mennyit jelentesz nekem, hogy érezd, csak rád van szükségem. Igaz, néha megbántalak, de nem direkt csinálom. Csak kicsúszik a számon egy-két rossz szó amik a fejemben elhangzanak, de nem gondolom őket komolyan. Sosem utáltalak, sosem voltál hozzám rossz, te voltál az én egyetlen támaszom, és bármit mondtál. bármit tettél, ezen nem tudtál változtatni.Szerettelek, szeretlek, és szeretni is foglak, még ha te engem nem is. Nem számít, hogy nekem kínlódnom kell, csak te légy boldog. Nekem ez a legfontosabb.
Sóhajtozva keltem ki ágyamból, ami kényelmetlen volt L nélkül. Már annyira megszoktam, hogy mellettem alszik, hogy amikor nem volt esténként az ágyamban, vagy kicsit később bújt be mellém, képes voltam azon problémázni, hogy vajon hol van, hogy esetleg megbántottam, és amióta elutazott, azóta nem tudok rendesen aludni. Minden este a telefonomat néztem, hogy hívott-e vagy esetleg megejtett egy sms-t, de nem. Sosem keresett, így kénytelen voltam a közös képünket ölelgetve forgolódnom az ágyamban, merthogy aludni nem tudtam, az száz.
Nagyon aggódtam miatta. Ha érdeklődött felőlünk, akkor is csak Sunggyu-t vagy Woohyun-t hívta, és ha próbáltam vele beszélni, vagy lerakta mielőtt megkaphattam volna a telefont, vagy valami kifogást talált, hogy a fiúk ne tudják odaadni nekem a beszélgetésre használt eszközt. Bárhol is írtam neki, sosem válaszolt, a telefont se volt képes felvenni, ha én hívtam.
Fehér, cicás mamuszomat vizsgálgattam, majd a gardróbhoz néztem. Ott állt előtte Myungsoo barna, medvés mamusza. Alig vitt magával pár holmit, ezzel is fájdítva a szívemet. Akárhova néztem, mindig ő jutott eszembe. A srácok azt mondták, hogy hamar vissza fog jönni, de már lassan 2 hónapja nem láttam és alig hallottam felőle.
Azon a reggelen, kifejezetten ideges és komoly voltam. Belefáradtam abba, hogy várnom kellett olyan fiúra, aki szinte mindent maga mögött hagyva képes elfelejteni a legjobb barátait. Fájt az, amit az a mocsok L tett. Dühös voltam rá, nagyon dühös, de még a történtek után is képes voltam őt szeretni.
Felálltam az ágyról majd puffogva a konyhába mentem, ahol Dongwoo érdekes arckifejezéssel figyelte minden egyes mozdulatomat, aligha hiszem, hogy számított arra, hogy ma igazán csapkodós hangulatomban leszek.
Ne nézz így rám! Tudom, hogy te is mérges vagy Myungsoo-ra!
Mintha meghallotta volna gondolataimat, arcán megjelent az együttérzés majd elém tolta a reggelit.
Müzli... Na kösz, ezzel jól fogok lakni! 
-Attól, hogy puffogsz, még nem fog visszajönni! Adj neki egy kis időt!
- Milyen kis időt? 2 hónap nem volt neki elég? Ha hazajön szétrúgom a hátsóját esküszöm! - mondtam, miközben idegességemben csak tömtem magamba a müzlit. Meg se lepődtem volna, hogy egyszer csak kifolyik a számon vagy az orromon. Bár elég érdekes, és undorító lenne, amin biztos, hogy Dongwoo hatalmasat nevetne.
- Szerintem meg maradsz szépen a popsidon és majd elbeszélgetsz vele, amint mi elhúztunk innen.
- Persze... Én viselkedjek éretten, amikor ő meg fogja magát és szépen lelép hónapokra... Hát kösz.
- Aish! Reménytelen eset vagy Sungjong... Majd haza jön, vissza kell jönnie mindenféleképpen. - kacsintott Dongwoo, majd elsétált. A tányérra néztem, majd a kanalamra...
Ennyi... Nem tudok enni.
Felálltam az asztaltól majd a szobámba mentem. Ott volt nekem a legjobb.

Myungsoo's Pov
Mielőtt valaki azt mondaná, hogy könnyű magunk mögött hagyni dolgokat, közölném vele, hogy nem. Egyáltalán nem könnyű. Sok bajjal és fájdalommal jár. Pontosan tudom, hogy ez milyen érzés. Elhagyni a barátainkat, a családunkat... a szerelmünket, mindezt gyávaságból. Azért feladni mindent, mert gyávák vagyunk.
Mindenki nagyon jól tudja, hogy a szerelem az egyik legbonyolultabb és legfájdalmasabb dolog az egész világon, de ha minden ott van az orrunk előtt, minden, amire vágytunk, akkor fölösleges hülyeséget csinálni.
Minden nap átkozom magam, amiért magára hagytam Sungjong-ot, de jelenesetben ezt láttam a legjobbnak.
Majdnem 2 hónap telt el azóta, hogy elmentem, de nekem ez a "kevéske kis" idő is olyan, mintha már 5 éve nem láttam volna azokat, akiket szeretek, és azt, akiért bármit képes lennék elhajítani.
Ma is épp a tengerparton ültem és csak néztem a tengert, azt remélve, hogy majd Ő jön és valami történik. Valami, amivel mindent eltudunk felejteni, amivel semmi rosszra nem emlékszünk.
Hiba volt azt hinnem, hogy ezzel jót teszek, hogy így majd eltudjuk egymást felejteni, de nekem nem megy. Egyszerűen nem, és Hoya szerint Sungjong sem bírja...
Haza szeretnék menni, de azzal megint minden a feje tetejére állna, azt pedig senki sem szeretné.
Egy szikláról lemászva indultam utamnak. Gyönyörű nap vette kezdetét így nem is tűnt olyan rossz dolognak egy kicsit sétálni a szigeten, bár igaz, hogy amióta Jeju-ra jöttem, szinte minden héten ellátogatok egy-egy helyre.
Lábammal az úton lévő kavicsokat rugdostam, mit sem törődve azzal, hogy cipőm orra bármikor elkophat.

Sungjong's Pov
Ledobtam magam ágyamra és csak néztem a plafont. A Nap vakító sugarai halványan szűrődtek csak be a szobába, de még így is arra késztetett, hogy az ablakhoz menjek. Nagy levegőt vettem majd odasétáltam és kinéztem rajta. Belvárosi lakásunk ablakaiból csak egy-két fát és megszámlálhatatlan autót, épületet, üzleteket lehetett csak látni. Gyönyörű nap elé néztünk, de a sok toronyépület valahogy elnyomta a mai nap varázsát. Úgy éreztem, hogy ideje lenne kicsit kimozdulni ebből a komor, emlékekkel teli lakásból és a nagyvárosból is. Sokáig álltam még az ablakba és azon gondolkodtam, hogy hova mehetnék.
- Lee Sungjong! Figyelnél rám egy kicsit? - kiabált rám Sunggyu, mire végre magamhoz tértem.
- Persze, bocsánat hyung.
- Végre! A fiúkkal elmegyünk a városba kicsit sétálni, nem jössz? - leader-sshi csak mosolygott. Annyira jó kedve volt, jó volt ilyen boldognak látni.
- Sungjong! Gyere velünk! - jött be Dongwoo is a szobába a többiekkel együtt. Mindenki úgy mosolygott, mint a tejbe tök, legalább mind boldogok. Jót mosolyogtam barátaimon majd Sunggyu-hoz fordultam.
- Most nem, szeretnék kicsit itthon maradni.
- Te tudod! - ezzel már kis is vágtattak mind a hatan a szobából. Fejcsóválva nevettem el magam és újra ledobtam magam az ágyra. Csak arra tudtam gondolni, hogy vajon Myungsoo most mit csinálhat, mi lehet vele, hogy van, megnőtt a haja, mennyire lehet boldog... Gondolataimba menekültem, lassan az álmosság maga alá gyűrt. Még félálomban hallottam, ahogy Woohyun bekopog és azt mondja, hogy elmentek, majd se kép, se hang. Álmomban egy mesés helyen jártam... Ismerős volt a hely, az illat és az a fiú, aki egy gyönyörű mezőn sétált. Én nem voltam a kép része, csupán csak láttam, hogy mi történik. Erősen koncentráltam mindenre mire beugrott. Jeju-n vagyok, az illat a tenger és a levegő keveréke a fiú pedig Myungsoo... Melegség töltötte el szívemet és szinte azonnal fel is ültem ágyamon. A telefon csörrent meg. Kiugrottam az ágyamból és rögtön Sunggyu szobájába futottam, ahol megtaláltam a közös telefont. Remegő kézzel tartottam és néztem a kijelzőn megjelenő egyetlen egy betűt... Felvettem, de nem szóltam bele.
- Csak annyit akarok mondani, hogy még egy hónapig maradok... - megfagyott ereimben a vér. Két hónap telt el azóta, amióta elment Myungsoo és most végre hallhattam hangját, viszont amit mondott az egyenesen felháborított.
-Idefigyelj Kim Myungsoo! Hazatolod a hátsódat, még akkor is, ha halálos beteg vagyok, értetted? Nem fogsz itt hónapokig szórakozni velünk, a rajongók számítanak rád, nekem, vagyis nekünk pedig szükségünk van rád! Ne legyél ennyire nyuszi!-kinyomtam a telefont majd az ágyra hajítottam. Egyszerűen nem hagyott nyugodni ez az egész. Iszonyatosan mérges voltam L-re, de rettenetesen vágytam arra, hogy megcsókoljon, hogy karjaiban tartson. Látni akartam. Hirtelen nagy puffanást hallottam. Közvetlen mellettem borult le egy halom papír az éjjeliszekrényről. Leguggoltam és elkezdtem összeszedni a papírokat. Egy idő után a szemem megakadt egy borítékon. L neve és egy Jeju szigeti cím volt rajta. Kezemben a levéllel átmentem a saját szobámba és egy táskába bepakoltam minden szükséges holmit majd írtam a fiúknak egy levelet és a levéllel együtt elhagytam a lakást. Fogtam egy taxit és a reptérre mentem ahol a legközelebbi repülővel Jeju-ra repültem. Körülbelül egy óra volt az út. Elég ideges voltam, mikor felszálltam a repülőre, de sokkal idegesebb voltam, mikor leszálltam. Újra fogtam egy taxit majd és az egyik szállodának a címét adtam meg. A recepción bejelentkeztem. A táskáimat csak ledobtam a szobába és már el is hagytam a hotelt. Kezemben a cetlit tartogattam, amire a címet írtam. Másfél óra séta és kérdezősködés után megtaláltam azt a házat, amit kerestem. Egy nagy ház volt, két emelettel és tetőtérrel. A kert gondozott és szép volt, tele virágokkal. A ház hófehérre volt festve. Nagy levegőt vettem majd remegő lábbal az ajtóhoz sétáltam. Hezitáltam, hogy bekopogja, de végül megtettem. Ezt megismételtem még háromszor, de Myungsoo nem nyitott ajtót. Sóhajtottam egyet és leültem az ajtó elé.

Myungsoo's Pov
Szívem hatalmasat dobbant, mikor megláttam Sungjong-ot az ajtóm előtt. Csak úgy dobogott apró szívem. Majd kiugrott a helyéről. Nem mertem levegőt venni, nem mertem megmozdulni. Féltem a következményektől és féltem attól, hogy Sungjong mit fog most mondani. Léptem egyet, s lábam alatt hangosan ütköztek össze a kavicsok. Léptem még egyet, mire az az ember emelte rám tekintetét akit a világon a legjobban szeretek. Felállt és lassan, apró léptekkel indult el felém. Egyre jobban izgultam. Fejemben lejátszódott, ahogy felpofoz majd teljesen kitör magából. Lejátszódott bennem minden érzés, gondolat, tett, minden egyes kép bevillant az agyamba, minden egyes pillanat, amit valaha vele töltöttem. Alig tíz centire megállt előttem Sungjong majd nagyot sóhajtott. Én csak az arcát fürkésztem és próbáltam nem megérinteni. Nehéz volt, de tartanom kellett magam. Nem érinthettem meg, nem tehettem vele ezt. Láttam mennyire roncs, láttam, hogy miken ment keresztül hónapokon át. Álmatlan éjszakák, órákon át tartó sírások, elveszettség. Sungjong újra nagy levegőt vett én pedig kezdtem félni.
- Két hónap... Egy ostoba gondolat miatt két hónapon keresztül összetört szívvel feküdtem egy szobában. Abban a szobában ami tele volt veled. Minden egyes pont, minden tárgy csak rád emlékeztetett. Nem volt olyan nap, hogy ne sírtam volna. Rengeteg próbát rontottam el azzal, hogy nem tudtam aludni. Nem beszéltél velem, esélyt se adtál arra, hogy elmondjam a véleményem. Nem engedted, hogy akár egy szót is szóljak hozzád. A fiúknak hazudniuk kellett nekem, csakhogy te sikeresen lökj el magadtól.
- Én nem...
- Ne szólj bele, kérlek!- mondta majd sóhajtott egyet. - Ezerszer megkérdeztem magamtól, hogy miért, és csak vártam a válaszodra. Vártam rád, de te nem jöttél. Csak annyit tudtam rólad, amit a fiúk mondtak. Két hónapig jártam sírni Dongwoo-hoz és Sungyeol-hoz. Próbáltam valamit kiszedni Sunggyu-ból, de mindhiába. Tartotta a száját mert azt hitte, hogy majd egyszer kiverem ezt az egészet a fejemből, de ez nem történt meg. Csak arra tudtam gondolni, hogy mégis mit rontottam el akkor, hogy miért történt ez az egész.- hosszú mondandója után szünetet tartott. Itt volt az idő. Tisztáznom kellett mindent.
- Azt hittem, hogy neked így jobb lesz. Miattam kínlódtál. A sok dühroham amit lerendeztem, a féltékenységek, minden amit a fejedhez vágtam, csak indok volt arra, hogy eggyel több okod legyen tőlem elszakadni. Nem akartalak tönkretenni a sok titkolózással, a rengeteg ridegséggel, a megjátszott boldogsággal. Szeretlek és nem tudtam elviselni azt, hogy miattam nem vagy magad. Reménykedtem abban, hogy sikerült elfelejtened, hogy most én kapok vissza minden rosszat, amit én adtam neked. Reménykedtem, hogy sikerült belőlem kiszeretned. De most minden reményem köddé vált. Minden szó, amit erre a napra tartogattam csak úgy eltűnt és nem találom őket. Minden, amit elterveztem egy szempillantás alatt elporladt és nincs ami újra visszahozná őket. - Sungjong lépett kettőt és már teljesen előttem állt.
- Én nem akarok tőled távol lenni. Nem akarok úgy élni, hogy nem vagy ott mellettem... - jobb kezét arcomra simította. Szemét könnyek áztatták.- Myungsoo, én nem akarlak elveszíteni. - arca egyre közelebb került enyémhez. Levegővételét éreztem arcomon. Tisztán éreztem Sungjong mámorító illatát. Végül ajkait enyémre helyezte. Szenvedélyes, lágy csókot lehelt rájuk miközben könnyei kicsordultak. Szorosan karjaim közé zártam. Elváltam tőle és csak öleltem. Öleltem, mintha nem lenne holnap.
- Én se téged... -suttogtam és olyan szerelmesnek, olyan boldognak éreztem magam, mint még eddig soha.

I want you baby! /Sungyeol/ [+18]

Már 2 éve vagy együtt az Infinite gyönyörű, colos tagjával, Lee Sungyeol-lal. Ez idő alatt, már sokszor vesztetek össze, békültetek ki, költöztetek össze és egyszer szakítottatok is, bár hamar kibékültetek. Néha se veled, se nélküled kapcsolatnak hitted ezt az egészet, de megértetted, hogy Sungyeol miért hanyagolt téged néha. Fotózások, fellépések, próbák, come back. 2 év alatt bizony rájöttél, hogy nem olyan egyszerű egy idol életébe tartozni, főleg akkor, ha történetesen az idol-lal jársz. Sokszor voltatok külön, hisz neki néha-néha a dormba kellett költöznie, ráadásul ott volt az a sok utazás is. Nehéz 2 év volt ez számodra, a végére egész jól belejöttél. Megtanultál rejtőzködni a riporterek és lesifotósok elől, várni valakire és nem utolsó sorban elfogadtad, hogy ebben a kapcsolatban nem mindig lehettek ti ketten az elsők. Volt, mikor te is a fiúkkal utaztál egy-egy helyre és néha-néha felmerült benned a kérdés, hogy te most Sungyeol-lal, vagy az egész Infinite-el jársz. Kedvelted a fiúkat és ők is téged, aminek legjobban barátod örült.
Szerelmeddel most sem tudtál sok időt tölteni ugyanis nagy koncertre készült az Infinite és a fiúk minden nap 14 órát szenteltek az előkészületeknek utána pedig azt a maradék 10 órát alvással töltötték. Pár órára persze tudtál Sungyeol-lal lenni, aminek felettébb örültél, amikor pedig aludt mindig be tudtál bújni mellé az ágyba. Megvártad míg késő este hazaér, reggel korán felkeltél, hogy reggelit tudj neki készíteni és egy-egy alkalommal be is kukkantottál a próbákra. Egyszer volt olyan mázlit, hogy pont akkor vittél a fiúknak ebédet, amikor épp Sungyeol és Hoya Sexy back előadását próbálták. Nem kicsit voltál zavarban, mikor megláttad a próbateremben sexyző, izzadt barátodat. Legszívesebben ott helyben letámadtad volna, de volt benned még annyi lélekjelenlét, hogy ne tedd meg. Ezután az eset után inkább rácsörögtél a menedzserre, hogy mikor mehetsz, nehogy véletlenül megint egy ilyen helyzetbe kerülj.
Egyik este szokásodhoz híven, megint barátodat vártad. Unottan kapcsolgattad a tv-t amikor arra lettél figyelmes, hogy a bejárati ajtó zárjában kattan a kulcs majd nyílik az ajtó. Mosolyogva ugrottál fel a kanapéról és rohantál az előszobába. Sungyeol a szokásosnál is nyúzottabb volt, ami igazándiból annyira nem lepett meg, ugyanis ma este minden élesben ment. Üdvözölted kedvesed majd ajkaira egy gyors puszit nyomtál. Sungyeol ásítva rúgta le magáról cipőit miközben te pulcsiját rángattad le róla. Unottan vonszolta be magát a tv elé te pedig mögé álltál.
-Nagyon fáradt vagy?
-Egy kicsit. Most volt egy kis időm aludni a kocsiban. -mondta. Állításának fele volt csak igaz. Nagyon is fáradt volt és az a kis idő, amit a kocsiban töltött nem volt elég ahhoz, hogy akar egy kicsit is tudjon aludni.
-Csináltam vacsorát, kérsz? -kérdezted halkan. Barátod csak megfogta állad, rendesen felült a kanapén és gyengéden megcsókolt.
-Egy angyal vagy, ugye tudod? -kérdezte újabb csókot lehelve ajkaidra. Minden egyes porcikád bizsergett érintésétől, édes csókjai pedig a mennyekbe emelt. Mosolyogva bólintottál. A konyhába sétáltál, hogy tálcára pakold Sungyeol kedvenc ételét. Kicsit nehezen, de eltipegtél a nappaliig. Letetted barátod ölébe a tálcát majd mellébújtál. Sungyeol jóízűen falatozott melletted, aminek nagyon örültél. Az utolsó egy hétben sosem evett, ha hazaért, le is fogyott 1-2 kilót. Aggódtál érte, de most örömmel láttad, hogy végre képes enni valamit. Megköszönte a finom vacsorát majd egy puszit adott homlokodra és ezzel már el is tűnt a fürdőszobában. Hallottad, ahogy megnyitja a zuhanyrózsát. Hirtelen eszedbe jutott az a pillanat, amikor egyszer Sungyeol úgy áztatta magát a zuhanyzóban, hogy azt hitted, csak úgy hagyott mindent a fürdőben. Benyitottál hozzá. Kerek szemekkel néztetek egymásra majd vörös arccal próbáltál kiszökni a helyiségből aminek az lett az eredménye, hogy ott, a zuhanyrózsa alatt szeretkeztetek először. Halk kuncogás tört ki belőled az emlékek miatt. Alsó ajkadba harapva próbáltad meg visszatartani magad attól, hogy ne menj be hozzá újra. Tv-re emelted tekinteted és próbáltad elhessegetni huncut gondolataidat. Annyira elmerültél egy bugyuta műsorban, hogy észre sem vetted, hogy Sungyeol már ki is jött a fürdőszobából és lefeküdt aludni. Amint vége lett a műsornak te is lezuhanyoztál majd a hálószobába léptél. A szekrényhez sétáltál. Teljesen kitártad a tükrös szekrényajtót és kutatni kezdtél a pizsamád után. Feltúrtad az egész szekrényt, de sehol sem volt. Végül mérgesen, de halkan minden ruhát visszatettél a szekrénybe és Sungyeol részéhez léptél. Kerestél egy olyan pólót, amit ritkán hord és ha felveszi, akkor is csak otthon. Végül megtaláltad azt a fehér csíkos pólót. Magadra kaptad. Mindig csodálkoztál azon, hogy barátod ruhadarabjai milyen nagyok rád. Megigazítottad a póló alját, bár még így is kicsit rövidnek találtad. Nem szeretted, ha egy pizsama nem takar. Persze így voltál más ruhákkal is. Csak kivételes alkalmakkor vettél fel olyan ruhákat, amik azért mutatnak is valamit. Sungyeol-hoz kúsztál. Úgy láttad, hogy alszik így gyors befeküdtél mellé. Igazándiból szerelmed nem is aludt. Várta, hogy bebújj mellé az ágyba, és most meg is kapta azt, amit akart. Hátat fordítottál neki majd jól betakartad magad. Ekkor hirtelen Sungyeol kezével végig simított combodon majd átölelt.
-Imádom, mikor az én ruháimban vagy.- suttogta füledbe, mire kirázott a hideg és azok a bizonyos pillangók őrülten táncoltak gyomrodban. Vágytál barátod érintésére, csókjaira. Azt akartad, hogy újra teljesen az övé legyél. Nyakadat kezdte el csókolgatni te pedig önkéntelenül is felnyögtél. Teljesen kába lettél, ahogy ajkai puha bőrödhöz értek. Bal kezeddel Sungyeol hajába túrtál és kicsit hátradöntötted a fejed.
-Inkább aludj! Kemény napod volt!- ezt a két kis mondatot is alig bírtad kinyögni. Egész tested égett a vágytól és csak arra tudtál gondolni, hogy milyen eszméletlen érzés, mikor teljesen átadod magad Sungyeol-nak.
-Nem számít. -csókolt újra nyakadba majd ajkai szádra tévedtek. Most már tényleg nem tartottátok fontosnak azt a tényt, hogy szerelmednek iszonyatosan kemény napja volt. Csak faltátok egymást. Egy halk sóhaj hagyta el szádat miközben Sungyeol végignyalt alsó ajkadon. Két kezével megragadta derekad és egy laza mozdulattal maga alá gyűrt téged. Bal kezeddel hajába túrtál míg jobbal végigsimítottál felsőtestén. Épphogy csak véletlenül megérintetted Sungyeol férfiasságát, de már tudtad mennyire kíván téged. Belemosolyogtál a csókba majd óvatosan ráharaptál barátod alsó ajkára. Egyre vadabbul csókoltátok egymást. Barátod kibújtatott pólójából majd ajkaidtól indulva egészen hasadig végig csókolt. Ekkor megszólalt telefonja. Nem akarta felvenni, de te odanyújtottad neki. A kijelzőn Sunggyu neve állt. Sungyeol csak fogta és kinyomtam majd ki is kapcsolta telefonját. Ezután a tiéd kezdett el csörögni. Barátoddal egyszerre nevettétek el magatokat. Felvetted, és ki is hangosítottad a készüléket.
-Szia Sunggyu-sshi! Sungyeol-lal valami közepén tartunk szóval... -szóltál bele, mire a háttérben 6 hangos nevetésre lettetek figyelmesek.
-Sungyeol te kanos gyökér! -kiabálta bele a telefonba Sungjong. Nem bírtad visszatartani nevetésed. És barátod is nagyokat mosolygott a szituáción.
-Jó hancúrozást! -vihogott Dongwoo és Myungsoo tök egyszerre.
-Nem akarok keresztapa lenni! -hisztizett Sunggyu majd Sungyeol egy laza mozdulattal kinyomta a telefonod és elhajította a szoba egyik szegletébe. Alsó ajkadba haraptál kedvesed pedig újra hasadat lepte el puszikkal, miközben kicsatolta melltartódat. Egy újabb mozdulattal eldobta majd nyakadhoz hajolt és szívni kezdte. Két kezével melleidet masszírozta minek következtében hangos nyögések hagyták el szádat. Tudtad, hogy holnap biztosan rá fognak kérdezni arra, hogy mi az a folt a nyakadon. Egy gyors mozdulattal Sungyeol fölé kerekedtél. Mellkasát csókolgattad, miközben kezed letévedt férfiasságához. Óvatosan végigsimítottál rajta ezzel kicsalva barátodból egy-egy sóhajt. Többször is megismételted ezt majd végül lábaddal lehúztad róla alsónadrágját. Újra Sungyeol került felülre. Óvatosan vette le rólad azt az utolsó fehérneműt, ami közétek állt. Arcodon végig simítva hívott újabb csókcsatába. Szádat résnyire kinyitottad mire kedvesed forró nyelvét becsúsztatta szádba és őrült táncba hívta tiédet. Ezzel egy időben megérezted Sungyeol férfiasságát magadban. Először lassú majd egyre gyorsabb tempót diktált szerelmed. Hátába karmoltál, jobb lábadat csípője köré fontad. Minden egyes lökésnél egyre vadabbul falta ajkaidat, te pedig csak nyögtél. Sungyeol egyre gyorsabb tempót diktált. Kisebb sikolyok hagyták el szádat, barátod pedig csak morgott fölötted. Egy lökéssel elérte azt a bizonyos pontot majd még ezután háromszor is eltalálta minek eredménye egy hatalmas sikoly volt. Pár lökéssel később Sungyeol-t is elérte az orgazmus. Forró nedve szétáradt benned. Ám itt még nem állt meg. Még jó párszor eljátszotta ezt, mire a második orgazmus is elért titeket. Lihegve borult melléd. Homlokáról folyt a víz. Betakart téged, majd magát is. Magához húzott és megcsókolt.
-Nem tudod elhinni, hogy mennyire vágytam már rád! -mondta lihegve. Tovább csókolt, mire te kezeddel átkaroltad nyakát. Az biztos, hogy ilyen élményben már régen volt részetek.