Woohyun's Pov
Egész életemben voltak barátaim, körülvett rengeteg kedves ember, akiket én egytől egyik szerettem, de mégsem találtam azt az egyet, akiben feltétel nélkül megbíztam volna, akire teljesen rábíztam volna magam, az életem, a jövőmet. Nem volt kinek elmondanom minden titkomat, nem volt kivel megosztanom bánatomat s örömömet. Ez így egész eddigi életemben. De aztán egy nap. Életem legszebb napján megismertem az az embert, akire elég volt csak ránéznem és tudtam, hogy Ő lesz az az egy, akinek mindent elmondhatok, akivel mindent együtt fogom csinálni.
2008-at írunk. Ez az év merőben más, mint a többi. Furcsának érzem magam és nem tudom, hogy mire, de készülök valamire. Valamire ami meghatározó dolog lesz az életemben. Szívem hevesebben kezd el verni, mikor rágondolok. Ebben az évben olyan más vagyok. Minden nap egyre boldogabb vagyok és egyre nagyobb esélyét látom annak, hogy 2008-ban megtalálom a legjobb barátomat. Egy nap egyik barátnőmmel sétáltunk Seoul utcáin kezünkben a frissen zsákmányolt fagylaltokkal. Szerettem AhJin társaságában lenni. Nagyon vicces és okos lány volt. Az egyetlen furcsa dolog benne az az, hogy túlságosan is aggódik a jövőm miatt, pedig erre semmi szüksége. Pontosan tudom, hogy mi szeretnék lenni, és ha nem jön be, akkor is ott az a bizonyos B terv. Sétálás közben AhJin a szokásosnál is többet beszélt. Csupa fölösleges és értelmetlen dolgokról mesélt, de tökéletesen lekötött társasága így nem is bántam. Egy pillanatra megállt egy kirakat előtt, és amikor végképp elhallgatott akkor kezdtem csak el igazán furcsállni. A nagy, átlátszó üvegre emeltem tekintetem és ugyan azon a nagy plakáton akadt meg szemem, mint barátnőmé. Egy nagy plakát rajta a Woollim Ent. nevével. Meghallgatás lesz náluk. Barátnőm egész hazaút alatt azzal nyaggatott, hogy jelentkezzek. Végül beadtam a derekam és a következő hónapban el is mentem a meghallgatásra. Lábaim kezemmel együtt remegtek. Szívem őrülten vert és egyszerűen féltem levegőt venni. Az egész épületet elárasztotta a sok lány és fiú. Voltak, akik párban jöttek, voltak akik egyedül. Rengeteg szülő ölelgette gyerekét, én meg csak ott álltam egy magam. Szüleimet kinn hagytam a kocsiban, nem akartam, hogy ilyen állapotban lássanak. Életemben nem izgultam még ennyire. Féltem mindenkitől, aki az épületben volt. Féltem a hangomtól, attól, hogy egyszer csak elcsuklik és éltem legnagyobb esélyét lehúzhatom a wc-n. Féltem attól a bizonyos szobától, amire nagy betűkkel rá volt írva, hogy meghallgatás. Körülbelül a kétezredik ember lehettem, aki aznap bement abba a szobába - legalábbis a papírom szerint. Amikor megláttam az asztalnál ülő 4 embert, szinte magát a 4 legrémisztőbb horrorfilmbeli gyilkosokat láttam magam előtt. A névtáblák segítségével megtudtam, hogy középen az igazgató ül, mellette a helyettese, tőle jobbra egy menedzser és az énektanár foglalt helyet. Nagy levegőt vettem majd szememet lehunyva elkezdtem énekelni Stevie Wondertől a Lately-t. Minden erőmet a dalba fektettem, egész lényemmel azon voltam, hogy minden hang a helyén legyen. 20 percig voltam a nyomasztó szobában. Elénekeltem egy dalt, előttem tárgyalt meg mindent a 4 fejes majd hosszasan írtak az előttük található papírra, amin csak annyi szerepelt, hogy Nam Woohyun és egy-két adat. Ezek után csak hazaküldtek azzal a mondattal, hogy majd értesítenek.
Legalább három hét telt el a meghallgatás után, mire a Woollim Ent. egyik nagyon kedves - legalábbis kedvesnek tűnő - alkalmazottja telefonon értesített arról, hogy igenis bent vagyok, gyakornok leszek, és ha nagyon keményen dolgozok, akkor akár még egy nap híres énekes is lehet belőlem. Ennél több nem is kellett. Még abban a hónapban megtudtam mindent és be is költöztem a Wollim kollégiumába hat másik fiúval együtt. A jelek szerint 2010-ben debütálunk majd mi heten, együtt, mint Infinite. A kollégiumban összesen három szoba volt és egy nagyon kicsi konyha egy előtérrel. Csak úgy első benyomásra, első nap, ott helyben kellett eldönteni, hogy ki melyik szobába menjen. Egy nagy szoba volt, két hellyel, egy kisszoba 3 hellyel és egy közepes méretű szintén 2 hellyel. Már első nap nagy vita volt abból, hogy ki legyen az a két személy, aki megkaphatja a szent nagyszobát. Végül a legidősebb tag, a leader-nek kiszemelt személy, Kim Sunggyu mindenkit leállítva, kicsi szemeit bevetve a kezébe vette a vezetést, ahogy azt egy igazi leader tenné.
- Lássuk csak! Heten vagyunk. Van 3 tökéletes arcunk, két menő rapperünk, egy anyukának megfelelő emberünk és én, a tökéletes apuka! - mindenki csak pislogott. Igazság szerint én szerettem volna Sunggyu-val egy szobába kerülni. Összesen 5 mondatot válthattunk eddig, de mikor megláttam a menedzser-sshi irodájában már tudtam, hogy Ő lesz az az egy, akiben feltétel nélkül megbízhatok, akire teljesen rábízhatom magam, az életem és a jövőmet. Neki akartam elmondani minden titkomat, tudtam, hogy vele akarom megosztani bánatom és örömöm egyaránt. Tudtam, hogy őt akarom. Azt akartam, hogy Ő legyen az az egy, aki életem végig velem marad és az, akivel mindent együtt csinálunk.
- Szóval... Woohyun, te jössz apucival a nagy szobába! A Flower Boys két tagját, Sungyeol-t és Sungjong-ot Hoya-val a kicsi szobába rakjuk, a harmadik szépfiút, L-t és Dongwoo-t pedig a közepesbe! - önelégült mosoly ült ki Sunggyu-sshi arcára majd vállamat megveregetve elindult a szobába. A maknae, Sungjong persze pufogott, hogy a legkisebb szobába került, de ez ellen már nem volt mit tenni. Örültem annak, hogy Sunggyu engem választott. Myungsoo és esélyes volt arra, hogy vele kerüljön egy szobába, de végül mellettem döntött. Azután a nap után teljesen megváltozott az életem, hisz megtaláltam a legjobb barátom. Olyanok lettünk, mint anyuci és apuci, akiknek van 5 elviselhetetlen de imádni való fiúk. Habár néha Sungjong nem nevezhető fiúnak. Mindent együtt csináltunk, volt kinek elmondanom mindent és ha néha veszekedtünk is, sosem volt nagy harag. Tudtam mindent a legjobb barátomról és Ő is rólam. Az összhang tökéletes volt köztünk. Ha néha féltékeny is voltam a többiekre, tudtam, hogy Sunggyu engem szeret a legjobban. Mára már... Kim Sunggyu nélkülem olyan, mint pálcika kanál nélkül, mint tű cérna nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése